Kántor Lajos: A hiány értelmezése. (József Attila Erdélyben) (Bukarest, 1980)
Jegyzetek
nyara ismer engem még a régi Korunk hasábjairól.“), amihez még hozzáteszi, hogy egy kis tanulmányt is írt József Attiláról egy erdélyi újságban („ha érdekli, beküldőm“). — A gépírásos levél eredetije a Petőfi Irodalmi Múzeumban (852.) található. (József Attila válogatott levelezésébe nem vették fel.) 134 (s. 1.) [Salamon László]: A halálra gázolt költő tragikus halálára. Űj Transilvania, 1938. 1—2. sz. 155 Az 1937-ben Reményik Sándor főszerkesztése alatt Császár Károly és (társszerkesztőként) Kéki Béla által szerkesztett lap fejlécén már a „transzilván irodalmi és művészeti folyóirat“ megjelölés áll. Ebben az időszakban határozott felfrissülés érződik a Pásztortűzön, életközelibbé válik. — A József Attilanekrológot Kováts Józseftől a társszerkesztő, Kéki Béla kérte. (Kéki Béla szóbeli közlése.) 156 Kovács Katona Jenő: Kováts Józsefről. Korunk, 1938. január, 58—59. 157 „»Döntsd a tőkét, ne siránkozz«, biztatja magát első kötetében és gerinces nyugtalansággal támadja a társadalmat igazságtalanságaiért. Az utolsóban »nagyon fáj« már minden, magábahull.“ A Marnát, a Megfáradt embert említi (az Ellenzék-beli közléstől bizonyára nem függetlenül). A végső leltár elkészítésében alighanem a Pásztortűz és az Erdélyi Helikon életrajzi jellemzéseit is felhasználta, ám ennél lényegesebb Szeged és Juhász Gyula feltüntetése (ami ott, annak idején, hiányzott): „Sok mindent látott változatos életében. Keresztülcsavarogta Szegedet, Pestet, Párist, Bécs utcáit, a társadalmi rétegeket, volt rikkancs, hajóinas, kenyeres, borfiú, mezei napszámos, fahordó, bélyegárus, kifutó, kövezőinas, gimnázista, házitanító, bankhivatalnok, műfordító, vásárcsarnoki kisegítő, magyar—francia levelező, tanárjelölt s a »Szép szó« egyik szerkesztője. Most költő csak. Kanyargós, külön ösvényen elindult Kosztolányi s Juhász Gyula felé.“ Adám Zsigmond: József Attila (1905—1937). Erdélyi Fiatalok, 1937. 4. sz. 7. 158 Az Ifjú Erdély, a kolozsvári Református Theológia kiadásában megjelenő keresztyén ifjúsági folyóirat (főszerkesztője Dr. Imre Lajos, szerkesztője Mester István), szemléletében rokon az Erdélyi Fiatalokkal, de egyértelműen a református egyházhoz kötődik, ugyanakkor irodalmibb jellegű a falukutatással, szociográfiával tekintélyt szerzett laptársánál. Lőrinczi László cikke az 1937. decemberi számban — József Attila (1905— 1937) — rövid életrajzi áttekintést ad (a disznópásztor-, rikkancs-, hajóinas-korszaktól a Szép Szóig), s akárcsak Adám Zsigmond, József Attila líráját a Döntsd a tőkét, ne siránkozztól vezeti végig a Nagyon fájig, a „csattanó dac“-tól a befeléfordulásig, a filozofikus költészetig, az örök emberi megtalálásáig. Amiben azonban túlmutat ez a nekrológ az Erdélyi Fiatalokban megjelentnél, az — a cikk mottójával egybehangzóan — a Hazámban kifejezett szabadságeszmény programszerű vállalása: „Irtózik a szellemi diktatúrától, a gondolatszabadság elfojtásától: »szólj ügyészedre, ki ne tépje a toliamat!«“ — József 140