Kántor Lajos: A hiány értelmezése. (József Attila Erdélyben) (Bukarest, 1980)
Tartalom
„Ha sorsom fordulna immár egy kissé — üzente József Attila Dsida Jenőnek Kolozsvárra 1930 júniusában -, igaz örömmel néznék szét nálatok. Régi vágyam ez. ám Istenem nem juttat Hozzá. Azt hiszem, tifelétek nem is ösmernek eléggé, annyira, hogy egy pár hónapig, amíg körülnézhetnék egész Erdélyben, megélhetést is találjak. Igazán fáj a szívem, hogy Bécset és Párizst, bár újságot árulván, megjárhattam, de fajtám távolabbi rétjei felé út még nem adatik." Az új költő-barátnak szánt, fiatalos lelkesüItségbői származó sorok? Alkalmi udvariassági fordulatok csupán? Vagy inkább az egész életében közösséget kereső - mert magánytól megkínzott — József Attila mindmáig kellő figyelemre nem méltatott vallomását rejti e levélrészlet. . . Amelynek éppen ideje nyomába erednünk. („Rejtelmek ha zengenek . . .") Eloszlatva a kételyt, de legalábbis foszlatva a mesterséges ünnepi légkört a 75 éve született s a halála után évtizedeken át csak programverseivel szerepeltetett József Attila proletárköltészete körül. A teljesség-igény megnyilvánulását fedezve fel az internacionalizmust nem tagadó, de szükségszerűen kiegészítő rokonság-érzés e dokumentumában és a mögötte feltáruló tények, összefüggések halmazában. Mert ami csak kuriózumnak tűnt felületes olvasásra, a részben már ismert, részben most előkerült adatok összeillesztése során egy folyamat mozzanatának mutatkozik. József Attila szemléleti változásainak, költői-világnézeti fejlődésének állomásait követhetjük nyomon erdélyi kapcsolatainak tükrében; egy különös utazásét, amely fölé talán nem túlzás ezt a címet írni: József Attila Erdélyben. A levél- és újságpapíron, folyóiratok oldalain rögzített utazás szereplői közt a romániai magyar irodalom olyan klasszikusait találjuk, mint Kuncz Aladár, Dsida Jenő, Gaál Gábor és — talán a legnagyobb meglepetésre — Tamási Áron. S ha az egyes „állomásokat" egymás után felrajzoljuk, a „menetrend" 1926-tól 1937-ig az Új Kelet, az Ellenzék, a Pásztortűz, az Erdélyi Helikon, az Erdélyi Fiatalok, a Korunk, a Brassói Lapok szerkesztőségére, évfolyamaira irányítja a figyelmet. Vagyis benne vagyunk hazai magyar irodalmunk történetének, közelmúltunknak sűrűjében. Műfaját tekintve ez a könyv részben filológiai leírás, részben környezettanulmány — minthogy egyaránt feladatának tekinti az adatközlést és az értelmezést, de a polémiát is korábbi értelmezőkkel. Mind József Attila műveinek, mind a műhelyeknek-befogadóknak a tekintetében. Egy nyomozás története tulajdonképpen, amelynek központi szereplője, szenvedő és késve szeretett hőse a „Döntsd a tőkét, ne siránkozz!" és a „Nagyon fáj" költője.