Kántor Lajos: A hiány értelmezése. (József Attila Erdélyben) (Bukarest, 1980)
Iskoláit járó költő
illetve a nyomukban elindult kutatók derítettek fényt. Molnár Tibor, a lap aradi tudósítója, 1936. július 4-én Budapesten készített interjút József Attilával, nem sokkal azután, hogy A Dunánál a Szép Szóban megjelent.18 Beszélgetésük e versközléshez kapcsolódva indult, a riport szerint a következőképpen: „Igen — mondja József Attila. — Anyám kún volt, apám félig székely, félig román, vagy tán egészen az... Két és féléves voltam, amikor apám Budapestről kivándorolt Brailába. Ott is maradt és azóta sohasem is láttam. Anyám három gyermekkel, a három gyermeket jelentő gonddal maradt magára. Hármunk közül én voltam az egyetlen fiú. A Gyermeknevelő Liga vett gondozásába, vidékre adott ki, és ott nevelkedtem. Disznópásztor voltam. írja úgy meg, hogy az olvasó, aki most ezt a cikket elolvassa, emelkedjen fel helyéről, nézze meg, hogy milyen magas, és képzelje el, hogy én ilyen óriási, embermagasságú disznókat őriztem. Gyermek voltam, alig látszottam ki a földből, és nekem kellett ezeket a nálam jóval magasabb disznókat őriznem. Ezeknek az időknek az emléke kitörölhetetlenül megmaradt bennem.“ E közlések első — nyomdailag is kiemelt — része új, a többi főképpen hangulatilag és asszociáció-láncként érdekes, ahogy a költő származásáról, apja távozásáról mindjárt a gyermekkori szenvedésekre s az oly érzékletesen felidézett ijesztő emlékképre, az embermagasságú disznókra kapcsol. Az emlék elevenségét a pszichoanalitikus kezelés nyilván csak fokozta. Az 1936-os interjú — újraolvasva hozzá József Attila 1928-as önéletrajzi feljegyzését19 és a híres Curriculum vitae-1 1937-ből20 — érvénytelenné teszi azt az esztétikai alapozású kommentárt, miszerint „Ismerve József Attila feltétlen valóságtiszteletét, biztosak lehetünk benne, hogy élete utolsó percéig úgy hitte, apja Amerikában él vagy halt el“21. Szó sincs arról, amit Szabolcsi Miklós a monográfia első kötetében feltételez, hogy József Attila azt hitte volna, apja esetleg Bráilából indult Amerikába.22 A lényeget tekintve nincs különösebb jelentősége a még megfejtetlen 2 — A hiány értelmezése 17