Kántor Lajos: A hiány értelmezése. (József Attila Erdélyben) (Bukarest, 1980)
Ki a faluba! - ?
szerepel (a 2. számtól, azaz 1930 februárjától kezdődően). De az idősebbik Jancsó testvér, akárcsak öccse, Jancsó Elemér54, valószínűleg közelebbről ismerte József Attilát. Erre következtethetünk az Erdélyi Fiatalokhoz később csatlakozó Ádám Zsigmond emlékezéséből55, de szinte törvényszerűnek kell látnunk a kapcsolatot, ismerve az Erdélyi Fiatalok és a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma közötti jó viszonyt, a szellemi, sőt mozgalmi párhuzamokat, találkozásokat.56 Noha csak 1935-ből idézzük, mégis itt említendő a Kolozsvárról elszármazott grafikusművész, Buday György beszámolója a szegedi egyetemisták tanyai munkájáról; ez a tájékoztatás nevekkel is jelzi a rokon törekvéseket, irodalmi összefüggéseket: „Nemcsak a népi gyökerű írók (Móricz Zsigmond, Kodolányi János, Szabó Dezső, Tamási Áron és mások) alkotásait olvastuk rendszeresen, sokszor írni-olvasni nem tudó, olvasásra pedig magát igazán rá nem szánó magyar parasztembereknek, hanem Balassitól elkezdve Csokonain, Adyn, Juhász Gyulán, Bartalison, Szentimrein keresztül Erdélyi József, Radnóti Miklós, Illyés Gyula, Szabó Lőrinc és József Attiláig a magyar költészet egészen tiszta vonalát mutatták be szavalóink.“37 József Attila egyike azoknak, akiket szegedi diákutódjai falukutató és új művészetet propagáló mozgalmuk zászlajára írtak; a Buday közölte névsor érdekessége viszont, hogy Bartalis és Szentimrei is feltűnik benne. De nemcsak Szegeden át feltételezhető — kikövetkeztethető — a kapcsolat az erdélyiek és József Attila között; közvetlenül a Bartha Miklós Társaság felé is nyílik út. Egy teljesen elfelejtett, fontos dokumentumot őrzött meg a kolozsvári Független Újság József Attila-nekrológja, amelyben Kováts József, a József Attila után két héttel, fiatalon elhunyt esszéista és prózaíró — egyidejűleg a Pásztortűz, az Erdélyi Helikon és a Korunk munkatársa — érzékletesen idézi fel egy régebbi emlékét: „Körülbelül tíz esztendővel ezelőtt a budapesti Vilmos császár út egyik sötét udvari szobájában három ember vette körül a melegedő vaskályhát. [. ..] a helyiség a Fábián Dániel vezetése alá került, valóban 37