Kántor Lajos: A hiány értelmezése. (József Attila Erdélyben) (Bukarest, 1980)
A Korunk fórumán
rmt, akik utolsó, nyilván ravasz kérelmét elutasítottuk, még ha teljes megértéssel is és számítva, hogy helyesen cselekedünk ezáltal. Bennünket is, akik nem vettük be az autóba ...“) De vajon nem a bűntudat íratta — lehet, tudat alatt — a tragédia átérzése fölé a Költő és a valóság címet? S vajon nem József Attila sértettsége miatt írta Gaál Gábor, még 1934. június 11-én, éppen Reményik Zsigmondnak: „József Attilának egy csomószor írtam, főleg vers-kéziratért. Kérem, József Attilát ebben a vonatkozásban szuggerálni“? (Ugyanebben a levélben szól Remenyik Ami egy regényből kimaradt című írásáról, sürgeti a kéziratot.) A tulajdonképpeni kritikai visszhangot — József Attila nevének többszöri előfordulását, művészetének, magatartásának futólagos említését (Fülöp Ernő, Korvin Sándor, Újvári László cikkeiben122) ezúttal figyelmen kívül hagyva — a Medvetánc kötet apropójára írt Fejtő-tanulmány képviseli. Végre elégtételt ad ez a tanulmány József Attilának a sok szurkálásért, ami még a Korunkban is érte, nyílt védelmet a gyanúsító, rosszindulatú támadásokkal szemben, amelyek, úgy látszik, nem akarnak szűnni. Fejtő Ferenc (azaz írói álnevén: Fülöp Ernő) elemző írása külsejében is rangot ad: hét nyomtatott oldalon, főlaptesti tanulmányban nem szokott a Korunk egyetlen író egyetlen kötetével foglalkozni. De hát nem is akármilyen kötet a Medvetánc: évei számát tekintve fiatal, mindössze harmincéves költő válogatott verseinek a gyűjteménye, ám a költő és versei viták kereszttüzében értek el ide, hogy a szakma műhelykérdésein vagy akár a mozgalom pillanatnyi harci (taktikai) szempontjain túl országos, sőt egyetemes ügyként elég legyen ennyit felírni címként: József Attila költészete. Fejtő tanulmányának legnagyobb érdeme, hogy ebben a felismerésben fogant, s az oly szigorú, a szociológiai szempontokat általában keményen-ridegen érvényesítő szerkesztő ezúttal elfogadja az elemzés eredményét. Szinte páratlan a Korunk irodalomesztétikai írásaiban az a tiszta anyagszerűség, amely valamennyi kérdés tárgyalásmódjában itt megvalósul: a tanulmányíró nem ideologizál, de nem is pró-94