Kántor Lajos: Korváltás. Kritikák, tanulmányok (Bukarest, 1979)
Párhuzamos olvasatok
és Arany (vagy nemcsak ők), hanem József Attila fogja Juhász Ferenc kezét. Bori Imre pontosan rajzolja fel a képletet: „Termékenyítő és aktivizáló hagyományra bukkant a József Attila-versben, nemcsak a világhoz állás kérdésében, az elidegenült világ képzetéhez való viszonyában, hanem a formai megoldásokban is, a ma már józsefattilásnak tudott »sétáló vers« montázstechnikájában, amely lehetővé teszi, hogy a leírás a reflexiók és a képek horgonyának legyen a talaja, és hogy ne váljék öncélúvá a narráció.“ (Radnótit ugyancsak Juhász mesterei között említi.) József Attila szellemujját A virágok hatalma (1955) előhangjában sem engedi még el (az apját idéző nagyszerű képsor egyértelműen vall mesterére: „a fizetést mindig haza adta / és volt egy ünneplő kalapja, // amíg a februári este / kezét a mellére szögezte, // orrát a halál kihegyezte, / mint a ceruzát ő, ha elment Pestre. // Volt tiszta könnycsepp, szelíd óhaj, / míg fölitatta a tüdőbaj.“); de a Látomásokkal Áldott életem már a lényeget, Juhász Ferencet mondja: Világot-rázó szél nyöszörög csontvázam pillérei között. A hús lombjait szüntelen rázza a létezés lázas látomása. A lényeget, a létezés lázas, önmagát nem kímélő, Juhász Ferenc-i látomását. Ahol már nem választható szét a primér „,természeti“ élmény s a társadalmi felelősség — az élet és a látomás. Kínok kopár szikláit érzem, virágja itt-ott a szemérem, könny rezeg sóhaj növényi szárán, átok énekem sebzett Jób-száján. Itt e négy sorban a Juhász Ferenc-líra (epika?) jó néhány meghatározó motívuma jelen van, bár még nem a hovatovább jellemzőjévé váló halmozásban-sűrítettségben. Az érett műveket beindázó növényzet ha még nem is a faunával biológiailag-poétikailag összeszőtten, a sokat emlegetett biologizmussá csomózottan, ám költői jelentését annál világosabban 27 2