Kántor Lajos (szerk.): A költő életei. Szilágyi Domokos, 1938-1976 (Bukarest, 1986)
Ha van egy maréknyi igazam
kálat kezdeményezője és eddig egyedül végzője nem kap jelentős segítséget, ... nincs rá kilátás, hogy megküzdhessen ... az egy ember munkabírását messze felülmúló feladattal.“ JÓZSEF ATTILA LEGSZEBB VERSEI Albatros Könyvkiadó, Bukarest, 1970. 228 p. Uj válogatásban kapjuk kézhez József Attila verseit, holott a bevezetőben leszögezi Balogh Edgár: „Sokféle József Attiláról beszélnek és emlékeznek, pedig csak egy van: a teljes.“ Persze, a gyakorlati szempontok mindig közbeszólnak. Most is. Mindegy: teljes kötet vagy válogatás — József Attilára mindig s mindenképpen szükségünk van. Egyébként ez a válogatás meglehetősen bőkezű: a Legszebb versek sorozatnak talán legtestesebb kötete. S ez jól is van így — magunkkal vagyunk bőkezűek végeredményben., „József Attila ismét dantei, goethei teljességgel szemlélte a világot“ — írja Bóka László. S ez a tény bennünket, olvasóit, híveit is kötelez. Ahogy maga a költő mondja: „A mindfenséggel mérd magad“ — s ez nála nem üres szólam. Nála semmi sem üres szólam egyébként. Ez a költészet mindennapi kenyerünk. Csakugyan goethei, dantei teljesség — s ugyanakkor petőfis, csokonais közvetlenség, hétköznapjaink meghitt társa, bánatunk, örömünk osztályosa, vigasztalónk, ha csüggednénk, buzdítónk, ha lankadnánk, példaképünk mindörökké. Kellett ez a kis könyv, s kelleni fognak mindig újabb és újabb kiadások, hogy folyton magunk mellett érezzük a költőt — akinek ez volt minden vágya, álma. Amit nem érhetett meg — de ami, íme, végül is teljesült. (1971) NAGY ISTVÁN: HOGYAN TOVÁBB? Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1971. 469 p. A Sáncalja és a Ki a sánc alól után napvilágot látott Nagy István önéletrajzi regényének harmadik kötete is. Önéletrajzi regény? Nem ellentmondás ez? Vagy önéletrajz — vagy regény — gondolná a gyanútlan olvasó. No de a prózaírók csodákat tudnak művelni, elsősorban csodálatra méltó emlékezőtehetségük révén — amiért csak csodálat illetheti őket. Aki évtizedek távolából úgy emlékszik minden apró-cseprő párbeszédre, mellékes mozzanatra, tüneményre, személyre, eseményre — nos, feleim, az az istenadta prózaíró. Mint Gorkij. Vagy — mint e kötetek tanúbizonysága szerint — Nagy István. E harmadik könyv az 1928—1934 közötti időszakot tárgyalja, a nagy válság korszakát, munkanélküliség, sztrájkok, szervezkedés, ellenállás és megtorlások idejét. Nagy István, önéletrajzi regényének tanúsága szerint, magára talált. Akik egy időben aggódtak miatta, sematizmusra hajló írásai idején, most megnyugodhatnak. Ismét az a szűkszavú szikár próza, minden sallang, minden cifrázat nélkül, ugyanaz a valósághűség, életerő, egyszóval: te152