Kenéz Ferenc: Szabadnak lenni mit jelent? Kolozsvár-oratórium (Kolozsvár, 2021)
KENÉZ FERENC: Szabadnak lenni mit jelent? Kolozsvár-oratórium. 2009-2010
// S maga a közönség se lehessen / bizonyos abban hogy csupán nézője / vagy részvevője is a cselekedeteknek.” Az „előadás”, azaz Kenéz Kolozsvár-oratóriuma egy pontján aztán kitárul a képzeletbeli színpadi tér, valamiféle kozmikusra vált át („és ott volt körülötte minden égitest / és ott ült előtte / minden szenvedő ember”), s itt „szólal meg” egy olyan költői én, aki immár a humánum nevében mintegy mozgósítva, József Attila-i indíttatással emeli fel szavát a megalázó helyzet ellen: „kijött a színpadtér elejére / és kérdezte minden és mindenki helyett / KÉRDEZI / az emberek helyett / a csillagok és fűszálak helyett / kérdezi minden és mindenki helyett: / Szabadnak lenni, mondd, / mit jelent?” MARKÓ BÉLA: POÉMÁK ŐRTÜZEKRŐL S LÉGHAJÓKRÓL Új Magyar Szó, 2013. június 7. (...) Kenéz egy olyan költőgeneráció (a második Forrás-nemzedék) tagja, amelyet nagyon gyorsan kanonizáltak. Kenéz kilógott a Farkas Árpád - Király László - Magyari Lajos neve által fémjelezett kánonból, sokkal urbánusabb, avantgárdabb költészetet képviselt, mint a népi, nemzeti hagyományokhoz visszatérő kortársak. A Kolozsvár-poéma a szabadság dilemmája, rendkívül plasztikusan ábrázolja az 1989 előtti Kolozsvárt, a menni vagy maradni kérdését. Az olvasó érzi, hogy aki írta, az a saját bőrén tapasztalta meg mindezt. BERTHA ZOLTÁN: HAZUGSÁGOK VILLANÓFÉNYBEN Hitel, 2016. február Kenéz Ferencnél „bemutató-leleplező a költői szó” (írta róla évtizedekkel ezelőtt Görömbei András): az elmélyült iróniával átitatott pillanatfelvételek s a groteszk villanófényének segítségével tetten ért hazugságok egész történelmi sorozata szélesedik valamifajta szomorú komikus viselkedéstipológiai és sorshistóriai körképpé. Kivételesen frenetikus szarkazmus feszíti azoknak a költeményeinek a mérték- és aránytartó formarendjét is, amelyek intenzív hatását a sok évtizednyi erdélyi, magyar és közép-európai élményvilág legbizarrabb jeleneteit karikírozó és parodizáló éleslátás fokozza („Szép város Kolozsvár brummtatta brummtatta / Majd ott lakunk a Szamosnál brummtatta brummtatta / Hol minden piros-sárga-kékben jár brummtatta brummtatta”). Vendéglétra (2012) című kötete (a régebbi XYZ című poéma nyomán tőle szinte már megszokott létszemléleti és műnemi szintézisekig jutó Édesgyökér - Öregnapló [2011] után), ugyancsak megdöbbentő erővel pellengérezi ki a romániai diktatúra időszakának és mentalitástörténetének akasztófahumoros jellem- és helyzetdisszonanciáit, egzisztenciális abszurditásait (mintha részint Páskándi prózai remekeinek univerzális lírai társteljesítményeként is - vagy például még Az uniformis látogatása című 1987-es emigrációs Szőcs Géza-könyvel is összevethetőn). Csúfondárosan kifigurázott, telitalálatosan szatirizált kolozsvári román szekushangok: „nézd csak ezen a sírkövön / a mi betűink állnak / miért van rajta a ti kokárdátok // nektek semmi se jó / az se jó ha kirekesztünk / az se jó ha elfogadunk benneteket”. SZAKOLCZAY LAJOS: KOLOZSVÁR VALÓSÁG-KÉPE Kortárs, 2020. január A Szabadnak lenni mit jelent? Kolozsvár-képe, amelyet a megszenvedett valóság megannyi kis és nagy drámája tesz iszonytatóan (de érthetően) furcsává, éget, perzsel, fölkavar. Ha Kálmán Imre remeke, a Marica grófnő című operett álomképe - más műfaj, más módszer - hitelesen, esztétikailag kikezdhetetlenül kerül a színpadra, számomra igencsak elfogadható. S ugyancsak elfogadható a „kincses városból” kiábrándult, s oda mégis visszavágyó író oratóriumának pszichológiailag jól aláhúzott mondandója is. Már az Előhangban valóság okozta összeütközés - izzik a dráma, hiszen a „Szép város Kolozsvár brummtatta brummtatta / Majd ott lakunk a Szamosnál brummtatta, brummtatta (—) / Hol minden piros-fehér-zöldben jár brummtatta brumtatta” felhőtlen vidámságra rácsap a vég. „Szép város Kolozsvár brummtatta brummtatta / Majd ott lakunk a Szamosnál brummtatta brummtatta / Hol minden piros-sárga-kékben jár brumtatta brumtatta”. Az oratórium minden sorában „a szabadság kéklő angyala” kerestetik. Fájón bűnvádló gesztussal. Nehogy a bábuké legyen a világ! „Az udvar mélyén / bábuk műhelye //az élet csonttalanítva / lesózva / kipotyolva // a bábuk átveszik / a gerincesek szerepét / beköltözik a létbe / a bábuk világa / társadalma...” Ha a 10. verset idézem, azonnal észlelni eme keserű költői világ összes megpróbáltatását: „Nem voltunk hóhérok / de a hóhér házában laktunk // nem voltunk áldozatok / de az áldozatokkal / egy asztalnál ültünk // nem voltunk ellenállók / de az ellenállók