Király László: Fény hull arcodra, édesem (Bukarest, 1981)
Király László újabb novelláinak hősei konok hősök. Ami azt jelenti, hogy nem a szükségszerűség, hanem inkább a lelkiismeret parancsai szerint (avagy inkább a felkiismeret öröklött ősi szokásai szerint) cselekednek, tehát azzá teszik magukat, akiknek természetük szerint lenniük kell: titokzatos éjszakai lovasnak, utazó magyar írónak, kiszolgáltatott embernek, avagy gerillának. Körülményeikre jellemző, hogy ezekké kell lenniük, ha meg akarnak maradni embernek. Néha elveszejtően egyszerű feladat ez, s a véletlen szerencse azt jelenti, hogy az emberi történetek kritikus mozzanataiban mások is hasonlóképpen cselekedhetnek. Van a konokságnak lappangó tábora, ez az egyesek számára a történelmi véletlen, s mint ilyen, esély. Az esély nem párbeszédekben fogalmazódik meg, hanem ítéletekben, olyan ítéletekben, amelyek mindig a követendő cél fegyvereként szolgálnak a kiszolgáltatás etikai, illetve etikán kívüli, de fizikai helyzetei ellen. Egy kiváló német filozófus szerint csak annak az életnek van értelme, amelyiknek méltó céljai vannak. Király László szerint ez a gordiuszi perspektíva.