Kuncz Aladár: Levelek 1907-1931 - Romániai magyar írók (Bukarest, 1982)
Levelek (1907-1931)
A Pásztó rtűzben jött néhány versemet egy-két nappal ezelőtt láttam csupán, az egyetemi könyvtárban böngészvén., Azonkívül, hogy jólesett, semmi köszönetét nem mondok, nehogy elbízd magadat. Különben is erre, szép sorjában, adódnak majd módok. \ Verskötet kiadásán töröm fejem, azazhogy már egészben ezzel törődöm, úgy gondolkozván, hogy ha már el kell adjam egy tál lencséért üdvösséges verseimet, akkor legalább, amint az korunk követelményeinek és ünnepi szokásainak megfelel, lencse feltéttel c. formában mosolyogjon reám a balszerencse és a sorsharag. Hadvezéri és D’Annunzió-i (anarchista D ’Annunzio) moz dulattal szeretném átnyújtani előfizetési ívemet, s ezzel a, bevallom kevéssé pontosan idézett, retorikus gesztussal: korunk költője meghal, de verskötetét eladja! Ezekből is láthadd, hogy légy szíves előfizetőket a 70 lejért szerezni, éspedig minél többet. És kívánnám még, hogy József Attila: Nincsen apám se anyám főcímmel közöltesd néhány versemet egyszerre, lehetőleg egész oldalon,. Ami a fizetés újfenti ígérését illeti, az ezekre is kiterjedhet. Aprilynak add át, kérlek, üdvözletemet, hacsak nem sértődik meg egy foglalkozására nézve járókelő-számláló fiatalember ilyen irányú és barátságos szándékain. Te pedig írjál néhány sorocskát, legalább ceruzával. ölel József Attila Bpest. VI. Andrássy út 6. III. 12. Az előfizetési díjakat május 15-ig föltétlenül küldd el — ha vannak. 9 — Levelek 129