Márki Zoltán: A megsebzett harangjáték (Bukarest, 1972)
Márki Zoltán költészetében jó összhangban békésen együtt él közösségi érzés, lírai elkötelezettség s azok az emberi hangulatok, amelyek kevésbé direkt módon közéletiek, lényegében azonban ezek sem másak, hiszen: ki mondhatná, hogy a lét, az élet valamelyik szinte megmagyarázhatatlanul szép vagy különös, esetleg éppen emberien szomorú pillanatának versbéli rögzítése, vagy bármi, ami versben esztétikummá válhat, nem az emberi közösséget szolgálja? Márki lírája szerencsésen ötvözi a költészet legmodernebb technikai vívmányait a hagyományos formákkal: így sosem lehet az az érzésünk, hogy a költő olykori verstechnikai különösségei mögött nem megélt s nem másoknak is szánt érzések, mondandók rejteznek.