Markó Béla: Lepkecsontváz. Versek (Bukarest, 1980)
На а valóságos történéseket pontosan leutánzó filmet fokozatosan lassítjuk, egyszer csak feltűnnek szemünk előtt a mozdulatok közötti hideg rések, a látvány szaggatottá válik, a mozgás természetellenes lesz, majd teljesen megszűnik, s ott áll előttünk egy kockákra bontott, összefüggéseitől megfosztott s így értelmetlen vagy legalábbis másképpen értelmezhető világ, amely természetesen tovább bontható. De talán nem is a végleges forma, a végleges, tehát helyes változat megkeresése fontos, hiszen értelmezés helyett értelmezésekre, magyarázat helyet magyarázatokra bomlik az elképzelt vagy valóságos látvány. A Helyzet, amelyet Vershelyzetnek is nevezhetünk. Az értelmezés szabadsága a választás szabadsága is egyben, ehhez viszont ki kell szabadítani dolgainkat az egyetlen lehetséges magyarázat csontburkából. S ha felpörög a képzeletbeli vetítőgép, értelmet nyernek az ismétlődések is, elfedik vagy erősítik egymást a képek, és egyszer talán hatalmunkba kerítjük az időt és a mozgást, s hatalmunkba kerítjük ama vershelyzetet is. Markó Béla