Marosi Ildikó (szerk.): Tessitori Nóra művészete. Cikkek, versek, elbeszélések, levelek (Bukarest, 1986)

Az előadóművészét örök dilemmája, hogy pillanat­hoz kötött, s még a hang­­rögzítés legmodernebb technikai eszközei is adósak maradnak valamivel, amit csak a művész és hallgató­sága közvetlen találkozását az előadóterem éteren túli rezgéseiben átélők nyerhet­nek ajándékul. De ha mindez így van, vajon mi­lyen esélye lehet annak, ha egy kötetbe összegyűjtve, az írott és nyomtatott szó lemeznél, hangszalagnál sokszorta tökéletlenebb esz­közével próbálunk segítsé­gére jönni a mai olvasónak abban, hogy megérezzen valamit sok évtizeddel ez­előtti előadóestek forró hangulatából — esetleg épp azt, ami a lemezen, hang­szalagon is elveszett volna. Akik ebben a kötetben Tessitori Nóra művészetéről vallanak, kortársai, művé­szetének megajándékozott­jai voltak. Ott ülhettek az első világháború utolsó éveitől kezdve azokban a termekben, amelyeknek pó­diumán „a vers apostola" — ahogy őt Áprily Lajos nevezte — közvetítette a botránkoztatónak számító

Next