Méliusz József: A barátság kávéháza. Tegnap (Bukarest, 1988)
Kiadatlan háborús naplómból
192 Mihai Beniuc ízben áttekintést adnia József Attila intellektuális realizmusáról, költészete való dimenzióiról. Akárcsak Radnótiban, Jebeleanu József Attilában is mint tükörben vette szemügyre a saját költészetének intellektualizmusát, benső struktúráját. A több ízben közreadott Jebeleanu-fordítás József Attila költészetének romániai útján fordulópontot jelentett. Időben Veronica Porumbacu 1955-ben külön kötetbe foglalt harminchét versből álló József Attila-fordítása következett, szép és érzékeny hódolatként egy költői küldetés előtt s egy költő tragédiája fölötti megrendültségben, ám a modell eredeti dimenzióit elveszítve, József Attila inkább anekdotikus visszaadásával. Ilyképp az előzményeket kiegészítő, betetőző és kikerekítő Beniuc-féle fordításokkal immár három, sőt — más fordításokat számba véve — ennél is több román fordításváltozat is fennforog. Külön izgalmas filológiai és esztétikai feladatul kínálkoznék a többszörös fordítások öszszevetése. Az eredetihez mért összehasonlítás érdekesen mutatna rá, hogy főleg a felfedező és a betetőző fordítók, Jebeleanu és Beniuc művészi teljesítménye miben különböző sajátosságú, miben melyikük közelibb József Attilához és — egymáshoz. Közeliek egymáshoz különösen a népi hangütésű József Attila-versek fordításában. Távolibbak, illetve másmás színezetűek az intellektuális, filozófiai értékű versek románításai. Jebeleanu fordításainak intellektualizmusán az avantgardizmuson tanult képalkotás és árnyalás világít át. Beniuc ellentétes eredetű intellektualizmusa, mint már említettük, Jeszenyinnel s a most asszimilált Apollinaire-rel talál el József Attilához. Másképp, de mind a két román költő átültetéseiből csak úgy süt a lávaszerű, forró benső áramlás. Egy indulaté, mely köti s mégis elválasztja e fordításokat, s mintegy lehetővé teszi, hogy a mélyebb román érdeklődés segítségükkel „körüljárja“ József Attilát. Mindkettőjük átültetései épp az indulatban, akárcsak az ellentétes, finom, lebegő rezdülésekben, valóban József Attila-iak, ugyanakkor olyanok is, mintha két remek festő alkotna portrét a magyar költőről. A két kép hűséges és eltérő. A modell benső világát mindketten megragadták. De a két arcmás festője a saját, személyes manírjában