Méliusz József: A barátság kávéháza. Tegnap (Bukarest, 1988)
Kiadatlan háborús naplómból
Mihai Beniuc 173 löny 1958. évfolyamában, és Szántó Judit könyvecskéje: J. A. a műfordító. Hát ennyi minden, amennyit erről a kérdésről össze tudtam szedni. Egyébként: talán eljutott Hozzád a híre, hogy egy időre külföldre fogok utazni: október közepétől Párizsba megyek, hogy az ottani egyetemen professzorként magyar irodalmat adjak elő. Egyelőre még nincs lakáscímem, de az intézet értesíteni fog róla, és akkor továbbra is kapcsolatban lehetünk. Sok szeretettel üdvözöl benneteket Szabolcsi Miklós Budapest, 1965. okt. 4. A fordítás elkészült. Egy ideig még találkoztunk, aztán többé nem. Miért? Nem ide tartozik. Mindaz, amiket e jegyzetben a 100, illetve 101 József Attila-vers Beniuc-féle fordításának keletkezéséről itt elmondtam, talán azt a következtetést is megengedi, hogy írók találkoznak, elválnak és újra találkozva ismét s tán végleg elválnak, érintkezésükből ha valamilyen érték fennmarad, egyedül az a fontos; azt kell visszaidéznünk. Minden egyéb —múlandó. Vannak ilyen barátságok is. Mihai Beniuc a J. A.-fordítás létrejöttéről főiem eltérően emlékezik 1980 januárjában. Ezt az eltérést sem tartom fontosnak. A Kritika 1980. évi 3-as számában megjelent interjú tárgyunkat illető passzusai: „[...] azt hiszem, hogy nem volt véletlen választásom József Attila. [.. .] 1965-ben úgy adódott, hogy szabad ember lettem: a hivatali kötelezettségeim alól felmentettek. Ekkor jutott eszembe József Attila: most lenne időm lefordítani. Méliusz József szintén biztatott erre. Aztán Szabolcsi Miklós készített egy ajánlólistát, ennek alapján válogattam ki a verseket, pontosan százat, s ez a szám — véletlen folytán — eggyel bővült. Méliusz szinte naponta nézett át hozzám, meghallgatta fordításaimat, tanácsolt, bátorított,