Méliusz József: A barátság kávéháza. Tegnap (Bukarest, 1988)
Kiadatlan háborús naplómból
174 Mihai Beniuc vitatkozott velem. Egy esztendeig tartott ez a munka: szép volt. Azt mondják, azt írták, hogy eredményes is. Ezt én nem dönthetem el. Annyit minden szerénytelenség nélkül állíthatok, hogy három kedvenc fordításom van: az Ének Igor hadáról, Apollinaire válogatott költeményei és József Attila 101 verse. Még azt a tételt is megkockáztatom, hogy ez a lista egyfajta fejlődést mutat: szükségem volt József Attila méltó megszólaltatásához arra, hogy átéljem az ősi eposz világát és a szürrealizmus nagy kalandját. A fordítás folyamatában hasznomra vált annak a felismerése, hogy a román népköltészet legrégibb rétegei és a magyar népköltés ősi emlékei között hasonlóság fedezhető fel. Későbbi élményem az, amikor az Új írásban ráolvasó szövegeket —• így kell mondani, ugye? — szóval ezeket láttam, s rádöbbentem: uramisten, ezek román szövegek is lehetnének! A kolindák világa magával ragadta Bartókot, s a bartóki szellem belengi József Attila költészetét. Nemcsak az erdélyi lehetséges kapcsolatokra gondolok, de nyilván érintkezés jöhetett létre a Déli-Kárpátokban is. Segített Ady költészetének ismerete. Tudom, hogy József Attila már más világ, de ugyanakkor úgy más, hogy folytatja azt a régit, ami az ő korában még nem is volt olyan régi, és semmi esetre sem avult el mára. És végül, de nem utolsósorban: Majakovszkijt kell említenem. Majakovszkij stílusa, költői hátországa gyökeresen különbözik a József Attiláétól. Azonosnak, de legalább hasonlónak érzem azonban a világ tudatos formálására irányuló szándékot. Költő-politikus — nem ismeretlen ez a fogalom. Majakovszkij és József Attila foglalkoztak politikával, hogyan is lehetett volna ez másként. Újdonságuk viszont az, hogy a politika számukra nem elsőrendűen a napi küzdelmekben történő részvételt jelentette — noha ettől sem zárkóztak el —, hanem a munkásosztály emberiségméretű feladatainak stratégiai kidolgozását. Ezt tartom döntőnek. József Attilát nem lehet közönyösen fordítani. Már olvasójaként is megrendített, szövetségesévé tett. Azért is, mert én román vagyok, ő pedig magyar volt, és azt akarta, amit én ugyancsak kívánok: okosan és szépen éljen együtt ez a két nép, amelynek históriáját annyira meg-