Méliusz József: A barátság kávéháza. Tegnap (Bukarest, 1988)
Kiadatlan háborús naplómból
176 Mihai Beniuc Idén harminc éve, hogy József Attila meghalt. Beniuc kötete kegyeletes, szép koszorú a tragikus emléket idéző évfordulóra. József Attilát, a magyarországi Ady utáni költészet e friss, nagyszerű tüneményét, forradalmas ígéretét, elsőnek a bécsi magyar emigrációban és Romániában fedezik fel. 1926-ban Lukács György Bécsben rádöbben az első — „nem kozmopolita kvalitásokkal rendelkező“ — proletár lírikus ritka jelentőségére. A Korunkban pedig Gaál Gábor közöl olyan méltatást József Attila Tiszta szívvel című verséről, amely ennek az új ígéretű költészetnek a jellegzetességeit már ekkor, 1926-ban véglegesen definiálja. Mihai Beniuc, a 100 József Attila-vers fordítója két évvel fiatalabb a magyar költőnél, s a Tiszta szívvel megjelenése után két esztendővel — 1928 — lép fel Arghezi lapjában, a Bilete de papagaiban. József Attila már halott, amikor 1938-ban az európai „új időknek új dalaival“ dübörög be a román irodalomba Beniuc első kötete, a Cintece de pierzanie (A romlás dalai). Paraszti szenvedélyű, intellektuális színezetű szimbolizmussal érkezik költőileg felszólalni egy sanyargatott nép jogaiért, egy nemzet nevében kiáltani a fasizmus és a közelítő második imperialista világháború ellen. A Macedonskiból nőtt, szervesen franciás román szimbolizmus és a parnasszizmus ekkorra már betöltötte irodalomtörténeti szerepét, a román irracionalizmus pedig egyenesen kihívta a Beniucban személyesült sarkítást, amely a magyar irodalom felől tekintve két kapcsolódásra is felhívja a figyelmünket: Ady Endréhez és József Attilához. Szabolcsi Miklós, az egész újabb magyar költészet átértékelését befolyásoló József Attila-életmű kritikai kiadásának tudós gondozója és monográfusa, József Attila és a világirodalom című tanulmányában két vonatkozásban is megfogalmazza, hogy az európai költészeten belül Magyarországon és a szomszédos országokban a világirodalmi áramlatok szükségszerűen gazdagodtak sajátos rokon vonásokkal. A művész és társadalom közti egyre mélyülő szakadék érzékelése — fejti ki Szabolcsi, miközben a József Attila költészetében összegeződő vonásokra utal — a fenn-