Méliusz József: A barátság kávéháza. Tegnap (Bukarest, 1988)

Kiadatlan háborús naplómból

Mihai Beniuc 179 emelte át egy új szituációba Jeszenyint, akire József Attila is elementárisán visszarezdül, s talán nemcsak azért, mert a korszak teremti meg az adekvációt, hanem azért is, mert mint a fiatalabb Beniucnak, fundamentális élménye a pa­raszti lét. Adyn és a konkrét, megélt népi kapcsolaton túl József Attila és Beniuc költészete között ez a legzengöbb össz­hang. Ami egyben azt is jelzi, hogy ezen a vonalon túl szétágaznak költészetük modalitásai, illetve Benin- itt, a népi élményben rögződve valósítja meg eredeti mai sze­mélyiségét. József Attila pedig az expresszionista Bécset és a szürrealista Párizst járja, a francia szürrealizmus, de Brecht, Becher és Majakovszkij lírájával is találkozik, an­nak ellenére, hogy az új orosz költészet áramai — bár abból mégis Majakovszkij — alig szüremlenek be a hú­szas, harmincas évek magyar irodalmába. Beniuc új lírá­jának kibontakozásával egyidőben viszont Romániában két kitűnő Jeszenyin-fordító is megjelenik, Gheorghe Lesnea és Zaharia Stancu. De sem József Attila, sem Beniuc je­­szenyini szenvedélye, hangja nem „irodalmi hatás“, ha­nem a posztszimbolizmusban ébredt közeli temperamen­tumok rokoni, kelet-európai paraszti valóságokat megélő szenvedélyének szülötte. Beniucnál a később tudatossá vált és koncepciózusán sajátjává épített Jeszenyin-hang — akárcsak Ady korábbi magához hasonlítása és József Attilával közös népisége — különben érdekesen és nyomon követhetően folyik bele 3eniuc 100 József Attila-vers fordításába. A figyelmes szem ezt az új román József Attila-kötetben azonnal felfedezi. Itt a legteljesebb az érintkezés, és hajlítja maga felé a fordító a fordított költőt, teremt azonos és adekvát személyes vonású átültetést. 2 Mert a Beniuc-fordítás nagyon is személyes. Ugyanak­kor a román versszövet mégis híven őrzi az eredetit. Akár­csak Arghezi remek átültetései Villont és La Fontaine-t — utóbbit Arghezi különben hasonló célzattal fordította,

Next