Méliusz József: A barátság kávéháza. Tegnap (Bukarest, 1988)
Kiadatlan háborús naplómból
Mihai Beniuc 183 remtéséhez érzékeny és rendkívül elmélyült filológiai összehasonlító munkájával hozzájárult Szemlér Ferenc. Az ő nyomán és vele egyetértőén hívjuk fel a következő József Attila-versekre a figyelmet: Hosszú az Úristen, A hetedik, Medvetánc, Ars poetica, íme, hát megleltem hazámat ... — hogy a kiemelkedően sikerült fordítások közül csak néhányat említsünk. A románra fordított József Attila költészete és ugyanakkor Beniuc beléje rétegezett személyes költői vonásai: a költői aktus önálló eredménye, a költészet nemzetközi — és sajátos közép-európai — mozgásának dialektikus képlete, amelyben két költészet úgy megy át egymásba, hogy egymást megszüntetve alakulnak új valósággá, a műben reprodukálódó, magán a költői mesterségen túlmutató tetté. A 100 József Attila-vers Beniuc-fordításával ebben az értelemben önmagában is megálló, jelentős új román költői eredmény született: Beniuc véglegesen kiérlelt lírájának kifejezőeszközei további tágulásának egy fejezete. Talán itt helyénvaló a megjegyzés, hogy életrajzi adatok, személyes momentumok a műalkotás nyelvi-technikai mozzanataihoz kötött esztétikai vizsgálat szempontjából elhanyagolhatók. Ám ezek mégis és azonnal feltolonganak, ha a művek történelmi jelentését a költői énnek a külső világgal való viszonyában igyekszünk megérteni, ha a műben olyan etikai, történelmi törvényeket, igazságokat követünk nyomon, amik a műalkotást végső soron emberi, társadalmi érdekűvé növelik. Még a legelvontabb formakutatók sem hanyagolhatják el például Rilke vagy Stefan George esetében e német költőknek a francia lírához, e líra tágabb, meghatározó világához való kapcsolódásának vizsgálatát, a mű „önmagáért valóságának“ köreit átlépni. Elvethetjük-e épp mi a csábító lehetőséget, hogy a Beniuc—József Attila kapcsolódások személyestörténeti hátterére legalább futó pillantást vessünk? Különösen ha épp a fordító részéről történt felfedezéseknek sorok írója az átültetés munkája közben tanúja lehetett. Kiderült: többről van itt szó, mint csupán adott történeti, irodalomtörténeti korszakokban a költészetről vallott felfogás, az „iskola“, áramlatok, irányzatok egymásra