Méliusz József: A barátság kávéháza. Tegnap (Bukarest, 1988)
Kiadatlan háborús naplómból
196 Mihai Beniuc háborgó tragikumából. Az orosz nyelvű József Attilakiadás tíz költő fordította 224 verse és Albaninak a 122 verset tartalmazó bővített második olasz József Attilakiadása után a Beniuc-féle ramánítás eddig a harmadik legbővebb tolmácsolás az európai költészetben. Elképzelhető, hogy a majdani, új értelműén egyetemes irodalomtörténeti távlatból József Attilában lesz láthatóvá a legteljesebben századunk egész, nagy lírájának egyik, történelmileg legfontosabb vonása — forradalmi intellektuális egyetemessége. Dante tézisei a polgári kor pirkadatén az anyanyelvű költészet elkövetkezésének szükségszerűségéről szétrobbantották az európai humanista költészet egységét: az európai líra latin egynyelvűségét. Ezzel a momentummal indult meg a nemzeti költészetek nemzeti differenciálódása. Ez volt a reneszánszhumanizmus csúcspontja s egyben végének kezdete. A külön anyanyelvű, bolygókra szakadt költészetek nemzetiekként a tizenkilencedik században értek teljesedéssé és bomlásuk kezdeteihez. A huszadik század lírája 1917 novembere óta sosem ismert differenciálódásában, lázadásaiban, atomizálódásaiban is a József Attila-i megoldás irányában kereste az utat: legyőzni a kapitalizmus teremtette emberi elidegenedettséget, visszaszerezni az ember elvesztett szabadságát, a szavak hitelében az igazságot, egy magasabb szinten a társadalmilag determinált, tartalmas, hamis tudattól szabadult, tudatos történelmi személyiségét. Az anyanyelvek különböznek, és a korszerű huszadik századi költői tendenciák ellentmondásaik ellenére is közeliek egymáshoz. Egyik nyelvből a másikba vonzzák, emelik át egymást. Ezért van a huszadik századnak ismét közös költészete a kapitalista elidegenedésből kitörni vágyó, lázadó humanizmus világméretű és haladó tendenciájú összeolvadásában. Nem a közös nyelv, a közös szellem ismétli meg azt a világra kiterjedő egységet, amit Európában a latin nyelvbe béklyózott humanista költészet —- s még világosabban a közös forradalmi szellemű, francia forrású illuminizmus — már előrevetített. A hallatlan, de pozitív következményű ellentmondást, az elveszett közös emberi szellem hiányát küszöböli ki az európai műfordítás-irodalom. Ma olyan intenzitással,