Méliusz József: A barátság kávéháza. Tegnap (Bukarest, 1988)
Írókongresszusi napló
356 Geo Bogza Korunk olyan szigetnek, amelyen tovább növekedtek az emberi méltóság, a becsület és a remény szálfái. Így hát lelkiismeretemnek — melynek nem mindig könnyű elviselnie korunkat — hogyan is ne lenne könnyű maradéktalan hódolatáról tanúságot tenni a merész folyóirat magas igényű, mocsoktalan eszményei előtt. A „FOLYAM-EMBER“-RÖL — ahogyan Szávai Géza néhány évvel ezelőtt Geo Bogzát jó ráérzéssel elnevezte — 1986 októberében érkezik hír, hogy Smederovo, a jugoszláviai Duna-part városa alapította Aranykulcs-díjat elsőül neki ítélte a szomszédos szerb irodalom. E díjjal ezentúl évente kitüntetik a Duna menti irodalmak valamelyik jelentős költőjének életművét. Az 1986-os díjazásra nyolc országból hatvanöt jelölést terjesztettek elő Közülük a szerb írókból álló díjazó bizottság választása egyhangúlag Geo Bogzára esett. — Érthető. A román költő műveiből készült szerbhorvát fordításokat jól ismerik Jugoszláviában. — Ebből az alkalomból jelent meg a költő Smederovóban elhangzott köszönetmondó szövege, melynek eredeti címe: Astfel lucrurile încep să se explice (Ilyképp válnak érthetővé a dolgok. Vagy: A dolgok kezdetének magyarázata). Ennek fordítása közben szüntelenül mintegy visszhangzottak bennem József Attila költeményének, A Dunánál sorai, remegtek fel a képzelet képei: a fiatal József Attila dunai hajósinaskodása. Fordításomnak ezért adtam az eredeti helyett ezt a címet: A Duna. GEO BOGZA A DUNA A legelső földrajzi és emberi tény, amellyel szemben találtam magam, a Duna volt. Mindent fölülmúló erővel tárta elém a világ alapvető dimenzióinak egyikét: az idő folyását. A szemem elé tárult víztömeg tovaáramlása kénytelenített arra gondolnom, arról elmélkednem, felfedeznem 14 éves koromban, amikor még nem hallottam az antik filozófusról, hogy — Minden folyik. A filozófia első lapja, amelynek fölébe hajoltam, a Duna volt.