Méliusz József: A Horace Cockery Múzeum, Horace Cockery darabokra tört elégiája (Bukarest, 1983)
A XX. századi költősors értelmezése és magyarázata csak igen ritkán engedelmeskedik a hagyományos, okfejtő kísérletek és elvek szellemének és eszközeinek. A- mely az okok és összefüggések sorozatán át igyekszik megmutatni a magatartás és a pályakép legfontosabb változásait és összefüggéseit, valamilyen ok- és célszerű rendbe állítva azokat. Olyasvalami történt az emberrel, aminek természete — sajnos — nem ésszerű, aminek leírása lehetetlen a racionális magyarázat elvei alapján. Az irracionalitás valahol keletkezik — s Horace Cockery, a század közepének européer expresszionista költője éppenséggel ezt a helyet igyekszik vershelyzetei kiindulópontjává tenni. Mintha azt mondaná, hogy a helyesen felfogott határ, az emberi és nem emberi küszöbe képessé tesz az ésszerűtlen megragadására is. Ennek egyenes következménye az állandó tiltakozás, a versforma alapeleme a kiáltás, humanizmusát pedig nevezzük ezúttal — a hagyományos jelzőt kiiktatva — támadó humanizmusnak. Akkor viszont miért az elégia, miért nem kiáltványokat írt és tépett szét Horace Cockery? — A lehetséges válasznak bizonyára tartalmaznia kellene azt, hogy az ilyes-