Méliusz József: Az illúziók kávéháza. Vallomások (Bukarest, 1971)
Ünnep és anyanyelv
IGAZ SZÓ (MAROSVÁSÁRHELY) 1969. FEBRUÁR pedig, modernségünk ősének, az egész nagy nemzeti hagyományunkat magába ölelő Adynak tudatos-öntudatlan, tagadva-folytatója, s a belőle jött József Attila tudatos továbbvivője, testvéri alkotásra tárulkozva, internacionalista erkölcsét vallva-cselekedve, vívódva azért, amiért már Ady és József Attila vívódott: feloldani, megtörni a nyelvünk struktúrájában is rögződött egyedüllétet, a magányt. EZ ÉS EGÉSZ humánum-hordozó, forradalmas romániai magyar líránk, irodalmunk a magyar szó Ady óta nőtt huszadik-századiságát keresi; a hazai néptestvériség valóságába, Ady-látta igazába ágyazva követel részt Európa, a megmenthető világ szellemi-erkölcsi feladataiból, az emberi jogok valósításából mindenütt, bármily kicsinyek és ismeretlenek is vagyunk, s bármenynyire nem merül fel a kérdés, hogy rangunk mekkora ... — ámbár rangunkat mindenekelőtt az minősíti, hogy ily kicsiny irodalomként is helyt tudunk-e állni önmagunkért vagy sem, mert ezt helyettünk senki fel nem vállalhatja. HELYT TUDUNK ÁLLNI. És ez nem kevés rangnak más szerkezetű és más nyelvű irodalmak között és mellett, ha a helytállás mindig magány is; épp e magány az, ami testvériséget hív, teremt, ami talán mindenkinél alkalmasabbá tesz bennünket a testvériesülésre, hiszen csak a végleg kisiklott elme képtelen elválni magányosságától; mérhetetlenül vágyjuk a szeretetet, a megbecsülést, emberekként szeretni rendeltettünk; másokat megbecsülnünk: többé tesz bennünket; s mi többek akarunk lenni, mint ami vagyunk; s ha nemegyszer talán önmagunkba marunk, úgy lehet, ezért; többnek lenni, annyinak, amennyinek reálisan lehetséges: ez az 26