Méliusz József: Napnyugati kávéház (Bukarest, 1985)
Első könyv. A Café Flore-ban
munkatársa. No, meg a két világháború között mi mindenek nem történtek az irodalomban, micsoda vétkek? József Attila vétett Babits ellen, Babits József Attila ellen, s volt ebben talán némi osztályvétség is. Hát a második világháború alatt? Ezra Poundot említettük. Bíróság ítélte el uszításaiért. De a francia Giono, akinek addigi nagyszerű művét Illyés honosította magyarrá, őt Magyarországra menekülni hívta, de az a Hitler-barátságot választotta, le is ültették miatta a háború után, ám elfeledték vétkét a franciák, mert jóvá tett mindent háború utáni nagy regényírói teljesítményével, s anélkül hogy politikai mea culpázás lett volna, a puszta irodalmi értékkel. Elég volt jóvátételül ennyi, ami írótól a legtöbb, s nem lett „romancier mineur“, jelentéktelen elbeszélő. De sorolhatnánk még. Céline. És említhetnénk németeket. Ernst Jünger. És itt is, ott is, amott is megbicsaklott írókat a dunai tájon. Említsünk neveket? Kigyúlna fejünk fölött a háztető puszta említésükre is. Az érték, ez egy másik kategória. Bocsásson meg nekem Illyés Gyula e vitáért, amelyben még csak nem is hivatkoztam a francia legnagyobbak Apollinaire-értékelésére. S ha vitázom is, korántsem vonom kétségbe az ő szuverén jogát, bárhogyan vélekedni a francia költőről. De volt már nekünk kemény vitánk is — amelyben én őt védtem ellene —, s amit ő nem bocsátott meg ... — ... — Még későbbi kiegészítő bejegyzés: Meghalt Illyés Gyula. Elment örök csillagnak az Ady, Babits, Kosztolányi, József Attila, Radnóti nevű csillagok között fényleni. Műhelyem ajtófélfájára szögezve az Egy mondat... és íróasztalom mögött a barna tölgyfalap ajtóra rajzszögezve az ő öregkori, színes fényképe egy képeslap címoldalán, ennek is az egyik felső sarkában néhány elszáradt barna hárslevél énlaki rovásírásos templomunk őszi sírkertjéből. Hogyha francia lennék, ezen a helyen, Apollinaire-t látnám mindig, s e hárslevelek helyett néhány elszáradt nizzai mimózavirág tisztelegne ... — Apollinaire tehát, a kortárs tanúk szerint, felhagyott provokáló és megbotránkoztató frankomán hazaffyas legénykedésével. Fontosabb dolga volt még a fronton is. A szerelem. Mintegy bizonyítva — amikre eladdig sose gondolt, mert végső soron úgy élt és írt, mint aki 192