Méliusz József: Tranzit kávéház. Utazás és álom (Bukarest, 1982)
Ötödik könyv. Emlékezni veszélyes
1939), annak hogy rábukkantam az 1937. augusztus 8-i feljegyzésben — kora nyári vasárnap ezüst olvadt fénye, Zürich, a szürke-kék tó, a tárt szárnyakkal kerengő fehér sirályok és a bolondul zöld Küssnacht hegyén, hol a világ nyomorúságára alátekintve, Thomas Mann európai hontalansága idején lakott, és, istenem, még csak huszonnyolc éves voltam abban a kora nyári ezüst fényben, a hegyoldalban fölfelé loholva M. Klárival, s roppantul izgatottan, hogy micsoda megtiszteltetés ért, hiszen találkozni Thomas Mann hívott meg —, gyerekesen örültem, amikor felfedeztem, hogy a nagy német számára aznap az is leírni való tény lehetett, hogy a Mann család szokásos vendéglátó óráján a „fiatal házaspár“ (das junge Ehepaar) „teára“ (zum Thee) járt náluk látogatóban, s fontos dolgokról beszélgettünk, a Thomas Mann ellen, a „zsidó“ Thomas Mann ellen elszabadított szégyenletes és szennyes balkáni fasiszta plágium-, rabló kártérítésperről, ez ellen vállalt önkéntes szolgálataimról, amit a kötet végi filológiai jegyzetek hoznak vissza emlékezetünkbe. De ezekről is hallgassunk itt, igazán utazásunkon kívüliek, ámbár inkább csak az újabb elkanyarodástól óhajtjuk megkímélni a bizonyára már türelmetlen olvasót — „Hát már sose fejeződik be ez a szabadnak mondott ide-oda locsogás?!“ —, mert erről is ki tudja mi minden jutna még eszébe e szöveg írójának Európa mérhetetlen és kifogyhatatlan tegnapi és mai gyalázataiból... És beszéltünk József Attiláról, a hozzá, az emberevő fehérek között egy európaihoz írott költeményéről (négy hónap és öt nap múlva végez magával József Attila, és itt megírhatnánk, miket jegyez fel ugyanaznap jegyzetkönyvébe Thomas Mann 1937. december 3-án: előző kínzó éjszaka, fülfájás, orvos, kéziratjavítás, este Zürichben Hofmannsthal beszéde Beethovenről...). De, nini!, nemcsak Krleza úr, Herr Thomas Mann is csak főtt halként viselkedik, akit majonézzel kenegetnek vagy éppenséggel pannon hájjal, mégha északnémet — lübecki — önfegyelme el is leplezi, bár nem eléggé, hogy önmagára vonatkozó kíváncsisága ki ne tűnjék, amint József Attila hódoló verséről faggatja a keleti vendég-471