Mózes Attila: Yesterday, Az Oroszlán Hava és egyéb történetek (Bukarest, 1990)
Nagysikerű novelláskötetek és regények szerzője, Mózes Attila ez alkalommal olyan könyvet tesz asztalunkra, amelyben — nem először és bizonyára nem utoljára — ámde most kedve szerint, játszik. Fiatal ember létére hangulatokat enged meg magának, élemedett szerepeket próbál, itt-ott igazít hősei gégéjén, nyakkendőjén és parókáján, elengedi őket a szoba sarkába. Régi, rokonszenves barátunkkal, Góth Gáborral is találkozunk — üstökét és varkocsát időközben csavargatta a szél, tekergette az idő. Mely szélnek s mely időnek Gábor nem átallotta visszasúgni, kiabálni elképzeléseit, véleményét. És mint minden vérbeli biliárdjátékos, addig lökte a golyókat mandinerbe az asztalon, mígnem felfigyeltek és közeledtek a krétaporos zsebű leosztok. Az író azonban nem koccantotta dákóját ama szegélyhez, ellenkezőleg, szarvasbőr készségével hosszasan tisztogatta. A szabályszerű rövidpróza előjoga ez: ama bizonyos ingó gomba körül járatja világosan és félreérthetetlenül az írás szellemét, mindig figyelmes, és ha valaki félrenézne — mások zsebére, szemére, asszonyára (mint a krimiben) —, rosszul járna, hiszen a biliárdasztal alól felcsapná farkát és hatalmasan mordulna reá Mózes Attila oroszlánja.