Mózes Huba: Forrása rég fakadt … Tanulmányok, dokumentumok (Bukarest, 1985)
Az önismeret és a kölcsönös megbecsülés szolgálatában
módosítjuk, akkor más jelentésű, más jelentésárnyalatokat kifejező művet hozunk létre, vagy pedig — megbontjuk a nyelvi műalkotás egységét. A műfordító, az újrafogalmazás során, szükségképpen módosít. Módosít azért, mert anyanyelvének szerkezete, intonációja, szóhangulata különbözik a lefordítandó mű nyelvének szerkezetétől, intonációjától, szóhangulatától. De módosít azért is, mert fordítói egyénisége különbözik az eredeti mű szerzőjének egyéniségétől. A műfordítás tehát törvényszerűen tér el az eredetitől — kisebb vagy nagyobb mértékben. Az eltérésnek két gyakoribb esetét ismerjük. Ha a fordító túlzottan érvényesíti a maga egyéniségét, akkor az újrafogalmazás lehet művészi, de — kevésbé hűséges. Ha viszont nem használja ki kellőképpen az anyanyelvi lelemény lehetőségeit, akkor a leghűségesebb újrafogalmazás is ellaposodhat mint műalkotás. A két véglet között, persze, számtalan átmenet lehetséges. József Attila műfordítói hagyatéka terjedelmében, de hatásában sem mérhető a Nyugat nagy műfordítóinak teljesítményéhez. S ebben kétségkívül szerepet játszik az az úgyszólván szó szerinti hűségre való törekvése, amely nem egy esetben gátolta a művek teljes értékű magyar megszólaltatásában. Műfordítói hagyatékát mégsem a költő iránti kegyeletből, hanem tényleges erényekért, mindenekelőtt pedig a hagyatékban megtestesülő elkötelezett magatartásért becsüljük. A jó műfordítás egyik alapfeltétele a nyelvismeret. A műfordító azonban szükség esetén nyersfordítás vagy közvetítő fordítás segítségével is dolgozhat. József Attila franciául és németül jól tudott.. Franciából Villon, Rimbaud és a francia ajkú belga Verhaeren, németből pedig Luther és Bach verseit fordította. De a németet közvetítő nyelvként is felhasználta. Engels fordítása nyomán ültette át magyarra a Tidmann úr című dán népballadát, és ugyancsak német közvetítéssel szólaltatta meg az amerikai John Dos Passost s a szovjet-orosz Jeszenyint. A felsorolt költőket jobbára alkalmilag tolmácsolta. Egyedül Villonnal foglalkozott behatóbban, mert jámborságot és cinizmust, játékosságot és akasztófahumort elegyítc« 204