Mózes Huba: Forrása rég fakadt … Tanulmányok, dokumentumok (Bukarest, 1985)
Az önismeret és a kölcsönös megbecsülés szolgálatában
Kacziány Géza (1900) Meztelen, éhen és hajléktalan Hordom, mit kényed terhűi rám rakott. Megversz, leköphetsz, hisz kutyád vagyok. És barmod, oktalan. Gazdag pribék, jöttment, kit szél hozott, Tán a pokol segít, az átkozott, Hogy már mindig csak barmaid leqyiink? Üss, tűrjük; tűrünk szitkot, terheket És hámot, jármot s mind, amit lehet. De földet adj nekünk! Kelemen Gyula (1920) Hajléktalanul, meztelen, éhtől gyötörve, Terhekkel rakottan tiportál a földre, Megvertél, leköptél, arcunkon a salak, Kutyáitok voltunk, bevándorolt urak! Ki vagy, nagy úr, hogy a sátán a barátod, S mi meddig tűrjük a szolgaságot...?! Eh, de mit... tűrünk igát, zablát, éhséget sokat. Üssél, nagy úr, harapjál, tűrjük a bajokat. Munkába feszítsük két dolaos karunk. De földet akarunk! Salamon Ernő (1935) Hajléktalanul éltük át rabság sok keserű napját, testünket ostorok csapták, verték, mint a kutyát! Szövetséged van ellenünk? Bármit tehetsz talán velünk? Jöttment csokoj! Szélhozta rongy! Igába állítsz? Hámba fonsz? Hiába fegyver, kés, dorong! Föld kell nekünk! József Attila (1936) Éhen, pőrén, födéltelen, hordom a terhet, mit kívánsz, leköptél, vertél, s úgy se bánsz, mint kutyáddal, velem. 207