Mózes Huba: Forrása rég fakadt … Tanulmányok, dokumentumok (Bukarest, 1985)
Széljegyzetek, dokumentumok
Németh Andor kötetének több írása is kapcsolatot tart a íenti kérdéskörrel. Az emlékező jellegű írások közül kettőt idézek: a Medáliákat, amely először A Toll 1938. február 20-i számában jelent meg, valamint az Emlékiratokat. A Medáliák című írás alig egyéves távlatból, közvetlenül József Attila halála után eleveníti fel a Cobden Szövetségbeli szereplés mozzanatait: ,,1936 őszén a Cobden Szövetség felszólított engem meg József Attilát, hogy vitassuk meg szemináriumi előadásainak keretében a kritikus és költő viszonyát. Én megírtam álláspontomat (A Toliban meg is jelent), és abban állapodtam meg József Attilával, hogy ö rögtönözve megteszi rá a megjegyzéseit. Sajnos, a vita nem sikerült. József Attila az általam felvetett eszmék megvitatása helyett verseinek élménytartalmáról tartott előadást, azt magyarázgatva kétségbeejtő aprólékossággal, hogy az úgynevezett költői inspirációt korántsem fennkölt vagy magasztos élmények váltják ki, hanem hétköznapi események, miket a költő a maga titokzatos eszközeivel átalakít. Egy költeményén kimutatta szakaszról szakaszra, sőt sorról sorra a beléjük ötvözött triviális élménytartalmakat. (.. .) Elhűlve, elképedve bámultam a költőt, aki egyre növekvő hévvel folytatta az öngyalázkodást, mind mélyebbre merülve a freudi vonatkozásokba. Láttam, hogy a közönség türelmetlenkedik, feszeng, nem tudja, mi célja a különös kitárulkozásnak. (...) A vitaesttel, a közönség hűvös magatartása után ítélve, alaposan megbuktunk. Hazamenet József Attila úgy érezte, hogy igazolnia kell előttem magát. o>— Állom, amit mondottam — hangoztatta makacsul. — Én csak arról beszélhetek, amit tudok. És azt az egyet tudom, hogy amikor verset írok, nem költészetet akarok csinálni, hanem meg akarok szabadulni valamitől, ami szorongat vagy nyugtalanít. És engem csak ez érdekel, az életem.« »Engem viszont — feleltem neki — csak a költészet érdekel. Nekem mindegy, és meg vagyok róla győződve, hogy a közönségnek is, mi van a verseid mögött. Élményed csak akkor válik értékessé számomra és a világ számára, amikor műalkotássá lesz, vagyis elveszti személyes élmény jellegét« A költő belátta, hogy igazam van, s elhatároztuk, hogy ha még egyszer vitázunk, ezt a két egymással sarkalatosán ellenkező álláspontot szögezzük egymás ellen. De erre a vitára, sajnos, többé nem került sor." 2ó5