Mózes Huba: Forrása rég fakadt … Tanulmányok, dokumentumok (Bukarest, 1985)
Széljegyzetek, dokumentumok
A Medáliák című írásból sok minden kitűnik: 1. József Attila ugyanazon Cobden-szeminárium keretében Németh Andor társelőadójaként szerepelt. 2. Az előadók feladata a kritikus és a költő viszonyának megvitatása volt. 3. Németh Andor a szemináriumi szereplés után fogalmazta meg álláspontjának lényegét: „Engem csak a költészet érdekel." 4. József Attila ezzel szemben meggyőződéssel vallotta: „ ... azt az egyet tudom, hogy amikor verset írok, nem költészetet akarok csinálni, hanem meg akarok szabadulni valamitől, ami szorongat vagy nyugtalanít. És engem csak ez érdekel, az életem." 5. A két álláspont, illetve magatartás nyilvánvalóan különbözik egymástól, de ellentettségüket a Németh Andorféle következtetés — „élményed csak akkor válik értékessé számomra és a világ számára, amikor műalkotássá lesz..." — nem fejezheti ki, már csak azért sem, mert József Attila ennek ellenkezőjét nem állította. Az 1952—1953-ban, élete utolsó két évében rögzített Emlékiratokban — a nagyobb időbeli távlat s a műfaj vallomásosabb jellege folytán — Németh Andor egy árnyalattal tárgyilagosabb képet nyújt a Cobden Szövetség-beli vitáról: „(...) A szempontokat előzetesen megbeszéltük. Én megírtam az előadásomat (...) Előadásom után Attila szabadon beszélt. Azt mondta el, amit megbeszéltünk, de belezavarodott. Az előadásomba kapcsolódott ugyan, amelyben arról volt szól, hogy hogyan lesz az élményből költemény, de aztán belesüppedt a saját mélységeibe, és azt magyarázta a hallgatóság őszinte megbotránkozására, hogy a költő nemcsak a gondolatait fejezi ki, hanem a testi állapotát is. Szóval pont az ellenkezőt vitatta, mint amit én elmagyaráztam, azt, hogy a költő hogyan szublimál. Mert nem az az érdekes, hogy a költemény miből születik, hanem az, hogy mi lesz belőle .. . Egyikünk sem volt megelégedve ezzel a diszkusszióval. Attila úgy találta, hogy keveset beszéltem a verseiről, és túl sokat magamról. De hát ez volt a megállapodásunk. Én viszont azt vetettem ellene, hogy ahelyett, hogy a szublimációról beszélt volna, verseinek keletkezéséről beszélt, ami érdektelen. (.. .) De bárhogy is történt a dolog, az kétségtelen, hogy mind a kettőnket tovább izgatta a diszkusszió problémája. Attila pár nappal később megírta az Ars poetica című. 266