Mózes Huba: József Attila és a román költészet. Kétnyelvű kisantológia - Téka (Bukarest, 1972)

Múzsák testvérisége

nyomán. Molnár Sándor alkalmilag elka­nyarodott a formahűségnek a magyar mű­fordításirodalomban kötelezőnek számító elvétől. A másik négy fordító azonban a formahűség elvét követte. Salamon Ernő, igaz, egy-két sorában megtörte a ritmust, Justus Pál pedig itt-ott megnyújtotta a so­rokat. József Attila és Lászlóffy Aladár for­dítása ezzel szemben — a versforma tekin­tetében — kifogástalannak mondható. Per­sze, ez a két fordítás sem „tökéletes". A Lászlóffyéban zavaróan hat néhány eről­tetett vagy éppenséggel túl „könnyed" megoldás. József Attila fordításában pedig az egyes és a többes szám használatát érez­zük néhol problematikusnak. Kétségtelen azonban, hogy a magyar változatok közül a József Attiláé a legtöretlenebb, a legerő­teljesebb. Hogy az eredeti és a magyar fordítások közötti eltérést érzékeltessük, idézzük a különböző változatok első szakaszát: George Co?buc (1894): Flämind $i goi, fär-adäpost, Mi-ai pus pe umeri cit ai vrut $i m-ai scuipat, ?i m-ai bätüt, $i ciné eu ti-am fost! Ciocoi pribeag, adus de vint, De ai eu iádul legamint Sá-fi fim to{i cini, loveste-n női! Räbdäm poveri, räbdäm nevoi, $i ham de cai, §i jug tíe bői: Dar vrem pamínt! 10

Next