Mózes Huba: József Attila és a román költészet. Kétnyelvű kisantológia - Téka (Bukarest, 1972)

Múzsák testvérisége

Mit tudom én, miért danolt; Vagy mert hogy bübáj ült a tájon, És hogy a szíve úgy ne fájjon, Hogy oly magába' vándorolt? József Attila (1934): Egy ember ment az úton este, ment, dalolt csendben az utón. Dalolt, talán hogy így elvesse nagy útja gondját — nem tudom. Dalolt, talán mert szép az este, vagy mert anélkül rosszul esne, hogy egymagában van utón. Nem nehéz megállapítani: József Attila tolmácsolása messze fölötte áll a В erde Má­riáénak. Egészében véve sokkal gördüléke­nyebb, természetesebb, egységesebb. Idé­zett első szakasza pedig mondhatni minden szempontból megközelíti az eredetit. Egy árnyalattal talán kevésbé gördüléke­nyen, de — jelentéktelen eltérésektől elte­kintve — hasonló hűséggel ülteti át József Attila Zaharia Stancu természeti élmények­ben tobzódó képeit, Ilaxie Voronca majd­­nem-dadaista szabad-asszociációit vagy Ra­dii Boureanu szürrealista színezetű költői látomását is. De ha úgy érzi, hogy valamelyes hűtlen­ség árán meggyőzőbben szólaltathatja meg magyarul a verset, akkor a pontatlanság kockázatát is vállalja. Példa rá Densusianu falusi „zsánerképe", amelynek nemcsak szótagszámát, hanem ritmusképletét is mó­dosítja a fordításban. * 14

Next