Munteanu, Aurel-Dragoş: Nagy szerelmek. Regény - Román Írók (Bukarest, 1980)
A könyv a világ objektív szövetéből vétetik, s mihelyt az olvasó kezébe kerül, azonmód ki is csúszik szerzője hatalmából. Nemegyszer ártunk is saját köny! veinknek: a személyi becsvágy fölébe kerekedik a szöveg mély áramú valóságának. Éppen ezért inkább háttérbe, árnyékába húzódom e regénynek, mely önmagáért beszél, s most, annyi évvel a megírása után, egyenesen megrémít. Úgy érzem, szereplői valóságosan léteznek, avagy léteztek; szememre vetik őrületüket és halálukat; és kérdőre vonnak, hogy az igazamért vajon ugyanolyan súlyosan megfizettem-e, mint képzeletemben ők a sajátjukért, hogy ugyanoly élőek vagyunk-e, mint regényhőseink, akik noha hiányokból szövődtek és fellengzősek és elvontak, de mégis hitelesebb élmények birtokosai, mint akár összes hús-vér ismerőseink. Szereplőim ki-be járnak egy torz tükrön át, egy régi ház sötét előszobájában. Magam is eltöprengtem azon, hogy ennek mi lehet az oka, s főleg mért ijednek meg oly nagyon, ha szembetalálkoznak önmagukkal abban a beteg tükörben. Vajon nem az történik-e, hogy szeműnk kiigazítja a reális képet, s ekként nyugtatja lelkiismeretünket? Vajon nem olyanok vagyunk-e amilyennek az öreg, akarattalan történelemtudós tükre mutatna? Ki tudhatná; kinek oly nyugodt a lelkiismerete? Aurel-Drago$ Munteanu