Nagy István: Szemben az árral. Önéletrajzi regény, 1935-1944 (Bukarest, 1974)
XIV
dott elő, remény van rá, hogy még karácsony előtt felmehet Pestre a Kelet Népéhez, hátha ott kínálkozik neki szerkesztői állás. Ugye, számíthat a cikkeinkre, ha Móricz Zsiga bácsi elfogadja az ajánlatát? Erre azonban már nem került sor. Edgár úgy kikopott mindenből, hogy Szabédi László példáján felbuzdulva, ő is beadta a kérését: a kalotaszentkirályi iskolában megürült néptanítói állást pályázta meg. Ki is nevezték, rögtön költözködnie is kellett. Ekkor már a néptanítóskodásnak megfelelő vérmes tervek kezdték foglalkoztatni. Majd ő megmutatja, mint képzelhette el József Attila egyetemi fokon művelni az egész népet. Más terveit is Kalotaszentkirályról fogja nyélbe ütni Móricz Zsigmonddal és a Magyar Nemzettel. Mi csak lássunk neki a saját dolgunknak. Ám másfél hónap sem telt belé, máris hurcolkodhatott vissza Kolozsvárra. Valamelyik jobboldali országgyűlési képviselő, aki ismerte baloldali tevékenységét még Csehszlovákiából, mennydörgő interpellációban tiltakozott, hogy a magyar közoktatásban egy ilyen népmételyező felforgatót megtűrjenek. És Balogh Edgár repült a tanügyből ismét vissza oda, ahol volt. Ám ő erre is csak mosolygott, másfelől lát dologhoz. Annál is inkább, mert ezután férfiasságában megerősödve küzdhet: most már nemcsak elvontan a népért, hanem a Rebi méhében növekvő új nemzedék konkrét gyarapodásáért. Éppen csak fizetést nem kapott ezért. Ha a Korunk betiltása különösebb visszhang nélkül múlt el a szélesebb tömegekben, más, jelentéktelenebb dolgoknak látszó események annál nagyobb lehangoltságot keltettek. A városi közhivatalokban például megleckéztették a „felszabadult magyarokat“: miért nem szólítják méltóságos úrnak a polgármestert vagy miért nem nagyságos urazzák a tanácsosokat? Előfordult olyan eset is, hogy a kérvényező ügyes-bajos embereket kiküldték az irodából, majd akkor térjenek vissza, ha megtanulják az illendő megszólítást, s ennek megfelelő módon tisztelik a városi és megyei hatalmasságokat. A Dermatát hadiüzemmé nyilvánították, s katonai parancsnokság alá rendelték. A parancsnok üzemi fogdát létesített. Éjszakára odazáratta be a munkafegyelmi vétségekkel elmarasztalt szókimondóbb munkásokat. A román 400