Óváry Zoltán: Emlékeimből. Kilencven év a föld körül (Kolozsvár, 2004)

1. Kolozsvár

ba. Néhány magyar és latin mondás volt az oszlopokba vésve. A reneszánsz stílusú áldozati oltár Johanes Klein ajándéka. Az előcsarnok felett volt az orgona és a kórus, ahol Polyxena nagymamám gyakran énekelt szoprán szólókat ünnepna­pokon. Az énekek és a közös imák is mindig magyarul szóltak. A mise nyelve a latin volt, amit még sokan megértettek az összegyűltekből, hiszen még mindennapos használatban volt olyan szakmákban, mint az orvosi is. A jegyzőkönyvek és a halotti bizonyítványok még mindig latin nyelven íródtak; az igazságszolgáltatásban sok korábbi könyv csak latinul volt kapható. A tér déli oldalán áll Mátyás király szobra, aki szintén Ko­lozsvár szülötte volt. Ő és a Magyar Királyságot 1001-ben megalapító I. István király volt a két legnagyobb magyar ki­rály. 1458-1490 közötti uralkodása úgy is ismeretes, mint az ország aranykora. Mátyás egyszerű emeletes házban született, alig egy sarok­ra a mi lakásunktól. Az épület még áll, de már történelmi mú­zeummá alakították, mikorra megszülettem. Mátyás király szü­lőházával ellentétben Kolozsvár más régi nevezetességei telje­sen eltűntek. Ilyen volt a vár is, amiről korabeli dokumentumok már 1213-ban is említést tesznek. Mire Károly Róbert kirá­lyunk Kolozsvárnak szabad királyi város címet adott 1316-ban, a vár már teljesen lepusztult a helyi konfliktusok következté­ben, de a vár szó mégis megmaradt a város nevében. Mátyás apja, Hunyadi János, Magyarország kormányzója volt. Számos csatát nyert a törökök ellen. Nándorfehérvári győzelme 1456-ban fordulópontot jelentett a keresztény világ számára, amely még nem heverte ki Konstantinápoly három évvel korábbi elestét. Hogy örök időkre emlékezetes legyen ez a győzelem, a pápa elrendelte, hogy a katolikus világban min­den délben 12 órakor szólaljanak meg a harangok. A harangok még ma is zengnek Magyarországon és máshol is, bár kevesen tudják ma már, hogy miért. Hunyadi János fia, Mátyás király erős állammá tette Ma­gyarországot, és úgy emlegetik, mint az egyik legkiemelke­dőbb reneszánsz uralkodót. Feleségével, Nápolyi Beatrix her-20

Next