Rácz Győző: Értelem és szépség. Esszék, tanulmányok, kritikák (Bukarest, 1972)
Esszék, tanulmányok, kritikák
A MŰVÉSZI SZABADSÁG ÉS ÁLSZABADSÁG Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet, jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat! Ebben a magatartásformáló vágyban József Attila a szocializmus rendjének elkötelezett forradalmárként mond nemet arra a társadalomra, amely a szabadság valóságos birodalma helyett a „vasvilág“ törvényeire épülő szabadság-látszatok birodalmát hozta létre. A kétfajta valóság különbözőségére a költőt nem a marxizmus figyelmeztette első ízben. Ott volt ez a felismerés már a tizenegy éves gyermek első fennmaradt versében, aki minden bizonnyal sem a szabadság, sem a rend fogalmait még igazán nem ismerte, de már tapasztalta a saját „szabadsága“ és az uralkodó osztályhoz tartozók szabadsága közötti különbséget. A két vers megírása között eltelt két évtized alatt a kommunistává lett József Attila nemcsak azt értette meg, hogy az igazi szabadság valóban a szükségszerűség felismerésére épül, hanem azt is, hogy sem a művész, sem senki, „kinek emberhez méltó gondja van“, nem élhet igazán emberi módon szabadság nélkül. Kevés világirodalmi jelentőségű költői életmű bizonyítja ennyire megrázó igazságként e felismerés mélységét és cáfolhatatlan jellegét. Nem elég ebben az összefüggésben csak arra hivatkoznunk, hogy József Attila belepusztult a „nyomorító hatalmak“, a szabadságot eltipró erők ellen vívott harcba. Hiszen ha idegrendszere ellenállóbb, ő is megérhette volna a megjósolt szabadság rendjét, mint több osztály- és pályatársa, akik az ő ars poeticáját és a szabadság és szépség elfojtása elleni tiltakozás ideológiáját vallották. De ebben az esetben — a személyi sors tragikus kimenetelétől függetlenül is — József Attila életműve azt példázná, hogy a „nyomorító 56