Rácz Győző: Értelem és szépség. Esszék, tanulmányok, kritikák (Bukarest, 1972)
Esszék, tanulmányok, kritikák
Bizonyítékként újra József Attilához fordulunk. Amikor a kiindulásul idézett verssorokat leírta, a fasizmus Európa-szerte a legembertelenebb kegyetlenséggel fojtotta el a politikai szabadságot is legkövetkezetesebben követelő humanista-szocialista törekvéseket. Már jóval a Levegőt! megírása előtt József Attilának nem egy politikai jogi konfliktusa támadt a „vasvilág“ törvényeit védő „nyomorító hatalmakkal“. Ezek a konfliktusok a tiszta empíria tényei alapján tudatosították benne a későbbi költői víziókban megfogalmazott vallomást: „Én nem ilyennek képzeltem a rendet.“ Ha József Attilából hiányzott volna a művészi, költői lelemény, amellyel a művészet számára eltiltott motívumokat más, általánosan emberi motívumokkal helyettesítheti, ha művészi invenciós készsége a politikai líra határain túl, a szerelmi lírában vagy a tájleíró verseiben nem találja meg éppúgy a tehetsége számára szükséges megnyilatkozási lehetőségeket, nyilvánvalóan nem válhatott volna azzá a költővé, akivé e lehetőségek realizálása alapján lett. Közismert, hogy József Attila nemcsak a Levegőt!, az Eszmélet, a Hazám, A Dunánál és a hasonló problematikájú, direkt módon is politizáló nagy versek költője, hanem az Óda, a Flóra-ciklus és általában a szerelmi líra világirodalmilag is jelentős költője. Az előbbiek alapján tehát levonható az a következtetés, hogy jelentős művészi alkotások létrejötte a szocializmus előtt azért vált lehetségessé, mert az a kérlelhetetlen kényszer, amely a kizsákmányolás viszonyai között a művészetre is ránehezedett, csak a legsötétebb politikai-társadalmi terror idején terjedt ki a művészi tevékenység minden szférájára. A művészet egész története azt bizonyítja, hogy minden művészeti ág igazán kedvező fejlődését azok a történelmi korszakok befolyásolták a legtermékenyítőbben, amelyek a legnagyobb szabadságot biztosították minden 59