Sas Péter (szerk.): Dsida Jenő emlékezete. Összeállítás születésének és munkásságának évfordulóhoz nem kötött, időtlet tiszteletére (Kolozsvár, 2009)
VI. Arany és kék szavakkal
402 Dsida Jenő anyánk bölcsődalára emlékeznénk vissza halványan, egy-egy elrévülő pillanatra. Mintha Balassa előtti virágénekeket hallanánk. Mintha torban éneklő regösök hangfoszlányait dobná vissza valahonnan a szél. Helyenként a kuruc rigmusok naiv muzsikája ébredezik benne. Kit ne illetne meg az ilyen muzsikájú József Attila-vers: Futtám, mint a szavasok, lágy bánat a szememben. Famar dós ó farkasok űznek vala szivemben. Agancsom rég elhagyóm, törötten ing az ágon. Szarvas voltam hajdanán, farkas leszek, azt bánom. Farkas leszek, takaros. Varázs-üttön megállók, ordas társam mind habos; mosolyogni próbálok. S ünöszóra fülelek. Hunyom szemem álomra, sötét eperlevelek hullanak a vállamra. Urakra szórt parasztátka, mint a Ludas Matyi új fejezete. Mint valami középkori magyar ráolvasás: Habos tengert egyengessen a vasfogú boronával! Hosszú szőrű esőt vessen, gyűjtse boglyába fiával! S ha már van elég halpénze, kárászoknak nyisson kocsmát! Örvény-süveg a fejére! Húzzon vízi gödör csizmát! Ám ennek a sajátosan érdekes és erős formának belső tartalma: majdnem semmi. Egy-egy igazi elrévülés, zsúpfedelű házak közötti kószálás, boglyatövi pihenés, anyaelsiratás: valódi költőről tanúskodnak. De ez még vajmi kevés. Programversei mögött nincs belső aranyfedezet. A proletárságot parasztnyelven beszélteti. Tanyai csendű képeinek fülledt melegét, amelyben parasztok egyenesítik és élesítik a fenyegető kaszát, hideg és disszo