Sas Péter (szerk.): Dsida Jenő emlékezete. Összeállítás születésének és munkásságának évfordulóhoz nem kötött, időtlet tiszteletére (Kolozsvár, 2009)
II. Nagycsütörtök
56 Marosi Ildikó mi irányzatok találkozása parlamentáris formában, s milyen remények füzhetők eredményességéhez? - a hosszú, de a korabeli sajtóban gyakori cím alatt szól hozzá az ankéthoz és fejti ki „mint a toll munkása”, hogy ő a hangsúlyt nem a parlamentárisra, hanem magára a találkozóra tenné. „Amit semmi parlamentáris értekezlet meg nem tudna oldani, azt hitem szerint megoldja az idő. A kisebbségi sors, minden ellenkező látszat ellenére különös értékű, mert a kisebbségnek még a passzivitása is fejlődést foglal magába. (íme, amikor a »passzív« szó tökéletes magyar fordítása: »szenvedő«.) [...] Ami a kisebbségi magyarság sors kovácsolta egységének jövőbeli képét illeti, korántsem valami olyan külön világnézeti egységre gondolok, mely mindent magába foglal és helyettesít. Szükségesnek látom azonban, hogy minden világnézeti csoportosulás keretében kiérlelődjenek azok a megegyező kisebbségi vonások, melyek már a kisebbségi önvédelem közös szükségességének felismerését és vállalását jelentik. Ezeknek a megegyező jeleknek összessége volna az, amiből az új, egyetemes kisebbségi magatartás és gondolkodás vonásai kirajzolódnának. De éppen ez az, ami az idő kérdése. [...] Nem akarom mindezzel azt mondani, hogy a bensőséges találkozás lehetőségét már ma ne segítsük elő.” Az Erdélyi Fiatalok kötelékéből való kiválását is valószínűleg akkor határozza el, amikor látja, hogy közöttük és a Hitel csoport között az általa is szorgalmazott együttműködés - melyet a Vásárhelyi Találkozó előkészítői, elsősorban Tamási Áron is annyira szorgalmazott - elmaradt. Elvi álláspontjában tehát akkor sem találhattak kivetnivalót. De nem találhattak tulajdonképpeni gyakorlatában sem. Dsida részt vett a Találkozón mint sajtótudósító, sőt a sajtóbizottságba is beválasztják. De amint Imbery Melinda - aki a Találkozó idején már felesége volt a költőnek - visszaemlékezéséből kiderül: a Keleti Újság nagy vihart kavart tudósítását nem Dsida írta. „A Vásárhelyi Találkozó [...] tragikusan emlékezetes számomra. Ott lett beteg Jenő. Dr. Kabdebó Kálmánéknál volt elhelyezve, s ő mint bőrgyógyász orvos, influenzával kezelte. [...] Olajos Domokossal később is ellentétbe kerültek, például a Vásárhelyi Találkozó idején, [... ] mikor is a lap nem a Jenő, hanem az Olajos beszámolóját adta le.” Megkérdeztem a Találkozó résztvevőit, így Balogh Edgárt és Vita Zsigmondot is, de Dsida Jenőnek a Vásárhelyi Találkozót utólag elutasító vagy befelhőző megnyilvánulására egyik sem emlékszik. Átlapoztam a Keleti Újságnak, sőt még az Erdélyi Lapoknak is a Találkozóra vonatkozó anyagait (bár Dsidának ekkorra már nem volt kapcsolata az Erdélyi Lapokkal), de aláírt vagy neki tulajdonítható írásra nem leltem. Csak sajnálni lehetett, hogy az oly tárgyilagos Kacsó Sándor a Nehéz szagú iszap fölött című visszaemlékezés-kötetében (Bp. 1985. 44.) még egy fél évszázad múlva is neki tulajdonította a Keleti Újságban a Magyar Párt hivatalos elutasítását megfogalmazó írást. „Leghamarabb mindjárt másnap mellbe vágott a Keleti Újság tudósításának négy hasábos kövér címe: Megbélyegezték Kacsó Sándort a Vásárhelyi Találkozón. A tudósítás szövege nem volt hűséges a történtekhez, úgy állította be azokat, hogy igazolják a nagy, kövér címet. És a Keleti Újság tudósítója, a Találkozó egyik tagja a Sajtóbizottságba is beválasztott Dsida Jenő volt. Hiszen tudtam én nagyon jól, hogy a tudósítók telefonon leadják az »anyagot«, azt a szerkesztőségben gyorsírással írja valaki, vagy éppen csak jegyzeteket készít, aztán a