Sas Péter (szerk.): Dsida Jenő emlékezete. Összeállítás születésének és munkásságának évfordulóhoz nem kötött, időtlet tiszteletére (Kolozsvár, 2009)
VI. Arany és kék szavakkal
DÖNTSD A TŐKÉT, NE SIRÁNKOZZ 403 náns fuvallattal veri szét egy-egy költőiesített, tudákos marxi szólam, vagy ,,elvtárs”-megszólítás. Hideg fejjel megtanult program és ideológia ez József Attilánál. Még akkor is csak megtanult, ha esetleg a saját bőrén tanulta meg. (Ezt meg kellett mondanunk, bár programjával talán sokkal inkább egyetértünk, mint egyetérzünk költészetével.) Még néhány szót a könyvecske végén közölt Villon-fordításokról. Költőkre még saját írásaiknál is jellemzőbb, hogy a világ írói közül kit választanak ki fordításra, hogyan fordítják, és hogyan ferdítik őket. József Attila ösztönös költőiségét semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy éppen Villontól fordított. Kötetének átolvasásakor háromszor is eszembe jutott, hogy magyar Villonnak nevezzem őt, még mielőtt felfedeztem volna a kötet végén lévő fordításokat. Míg Tóth Árpád és Szabó Lőrinc csillogó művészettel, hibátlanul, szép sorokban adják vissza Villon verseit, József Attila gorombán döcögő betyáros sorokban varázsolja elénk Villon csirkefogósan nagy lelkét. De túllő a célon: erősen József Attila lesz Villonból, túlságosan szegénylegény, nagyon is hortobágyi levegővel...