Sas Péter (szerk.): Dsida Jenő emlékezete. Összeállítás születésének és munkásságának évfordulóhoz nem kötött, időtlet tiszteletére (Kolozsvár, 2009)

VI. Arany és kék szavakkal

DÖNTSD A TŐKÉT, NE SIRÁNKOZZ 403 náns fuvallattal veri szét egy-egy költőiesített, tudákos marxi szólam, vagy ,,elvtárs”-megszólítás. Hideg fejjel megtanult program és ideológia ez József Atti­lánál. Még akkor is csak megtanult, ha esetleg a saját bőrén tanulta meg. (Ezt meg kellett mondanunk, bár programjával talán sokkal inkább egyetértünk, mint egyetérzünk költészetével.) Még néhány szót a könyvecske végén közölt Villon-fordításokról. Költőkre még saját írásaiknál is jellemzőbb, hogy a világ írói közül kit választanak ki fordí­tásra, hogyan fordítják, és hogyan ferdítik őket. József Attila ösztönös költőiségét semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy ép­pen Villontól fordított. Kötetének átolvasásakor háromszor is eszembe jutott, hogy magyar Villonnak nevezzem őt, még mielőtt felfedeztem volna a kötet végén lévő fordításokat. Míg Tóth Árpád és Szabó Lőrinc csillogó művészettel, hibátlanul, szép sorok­ban adják vissza Villon verseit, József Attila gorombán döcögő betyáros sorokban varázsolja elénk Villon csirkefogósan nagy lelkét. De túllő a célon: erősen József Attila lesz Villonból, túlságosan szegénylegény, nagyon is hortobágyi levegővel...

Next