Sütő András: A lőtt lábú madár nyomában (Bukarest, 1990)
Engedjétek hozzám jönni a szavakat
A Szó, amely Isten, redőiben őrzi az emberi nem történetét az első naptól fogva, s minden nép történetét annak nyelvében, olyan bizonyossággal s oly cáfolhatatlanul, hogy zavarba ejti a járatlanokat és tudósokat egyaránt. Jean Pierre Lászlónak szerzett címe, rangja nincs még; néhány öröklött méltósága csupán: családunk hanyatló birodalmának felgyarapítója, anyjának hercege, apjának főhercege, nagyszüleinek grófja, dédatyjának őrgrófja, s ami még reá vár: Szavaink Nagyfejedelemsége. Öröksége hatalmasnak nem mondható — csattogó tehervonatok között egy imbolygó kalitka —, de nyolcszázezer szó-alattvalójával mégis ki nevezné potomságnak? Lexikológusok szerint e kalitkabirodalomban a nap sohasem nyugszik le. Szó-lakóinak számát némelyek az említettnél ■ is többre becsülik: kerek egybillióra s még hatvanötezerre. Álruhás királyfiak akadnak időnként, kik a népszámlálást végzik. Olyanformán is, hogy szó-pogromok vérmezőin feltámasztják a halott igéket, amiként Árany János tette, vagy éppenséggel az életüket vetik oda kiáltó hangsúlynak a megtalált szavakra. Petőfi és József Attila vérfoltos madárserege csiripel a kis kalitkában. Képes lesz-e valaha is László e roppant sereg számbavételére? Pedig a neveltetése úgyszólván Nagy Sándor-i. Annál is gondosabb. Elméjében a gyermek jövőjét fényesítve, csupa Arisztotelész forgolódik körülötte. Egyik okosabb és bölcsebb a másiknál. S mindahány emberségesebb is a sztageiroszi Mesternél, aki köztudomásúlag, mint egy almát — szelte ketté a világot: hódításra jogosult hellénekre, valamint férges barbárokra. A lángelmének1 e sajnálatos botlása — a falánk fél alma kerekké nyilvánítása — László nevelői szerint olyan tanulság, amelyet, mint hajóknak a vízállásjelentést, naponta kell világgá kürtölni. Miként bánjon László saját cseperedő szavaival, anélkül hogy valaha is a másokéival elbánna — ez minden gondjuk; álmukban sem ugat föl a Nagy Sándor-i 9