Sütő András: A lőtt lábú madár nyomában (Bukarest, 1990)
Engedjétek hozzám jönni a szavakat
Ha pápa lennék, én is azt mondanám. Elcsúszott egy ló a jégen, csodálkozott a kiscsikó mellette, hogy neki nincs patkója, mégsem vágódott el. Az emberek lábra állították, miközben maguk is elhasaltak. Láthattad: kockázatos dolog az elesettek pártjára állani, de éppoly lehetetlen eloldalogni szó nélkül mellettük. A pókos lábú ló elment pisztrángeledelnek, a csikója kulacsnak, aminőhöz Csokonai írt szép szerelemdalt, de én, teneked a nevét százszor ismételve, egy másik csikóra gondoltam: veszendő dolgaink, üres csigaházfogalmaink között egy halhatatlanra; József Attila bátyád szelíd látomásban hagyatkozta rád, mindannyiunkra, akik látunk,1 de nemigen láttatjuk magunk, és minél többet beszélünk, annál kevésbé fejezzük ki önmagunkat, s nem a szavak hibájából, akik büntelenek abban, ha olykor üresjáratúlag illeszkednek — illesztetnek —. egymás-mellé; ők, szegények, álmukban is gyakorlatoznak, hogy az igazság követelménye szerint sorakozzanak föl értünk, míg beszélőszerveink az ébrenlét parancsára minduntalan oszoljt nem rendelnek. Ki engedte meg nektek, hogy a kialakult rendet meghökkentsétek? Hátrább azzal a tagadószóval a sor elejéről, riogat a meggondoltság, és nem érti, mit keres az a csikó Flóra szemében. Bőrdísznek akarták egy kulacsra feldarabolni, de valaki megmentette, s nélküle már nincs mód az igazi szelídség bemutatására, mert így szólhatunk: szemében csikó legelészget. Jó lenne, László, ha ezt a képet megőriznéd; ott a mása Anyád tekintetében is. De te hiába nézed, csak annak legelészget, ki így tudja őt megnevezni, vagyis a béklyótól megszabadítani, amiként Boileau bácsi mondotta: „Helyére tedd a szót,-értékét úgy emeld ki.“ Végül is nem puszta galagyolás végett hordjuk ide neked az Istenszékét és a verebeket, hanem hogy legyen mit a helyére rakjál. Üres kamrának bolond a gazdasszonya. A válogatás ott kezdődik, ahol van is miből válogatni. Amire nem lesz saját szavad: elpártol tőled, hiába mondja bárki, hőgy a tulajdonod. Ösvényed, házad, szerszámod elidegenedik tőled, miként a filozófusok mondják. Csodálkozol? Csak mondom a magamét, miközben visszakapom tőled a hallgatást! Béküljünk meg, László. Ha nem a kedvemért: a költőkért legalább. A szavaidért csak ők kezeskednek, álljunk ketten a pártjukra. Amennyi Frederick császár, 30