Szemlér Ferenc: Évgyűrűk. Prózai írások 1930-1944 (Bukarest, 1970)
Búcsú az ifjúságtól (1930 - 1944)
cagra kiáltok rá, hogy keljen fel, de e válogatott káromkodásokkal válaszol. Sziszegve tapogatja a bokáját, s a botjait keresgéli. „Egy esés még nem a világ!" — biztatom, de ő csak némán sántikál mellettem. A ház közelében látom, hogy a szeme könnyes a fájdalomtól. Szó nélkül elveszem deszkáit, és előreengedem. Egy pillanatra rám néz, és barátság villan meg szemében. Az ebéd utáni pihenő alatt Péter nem tud aludni, a bokáját és a hátát fájlalja. A bokacsont körül kissé duzzadtak a szövetek, egyébként nincs különösebb baj. Lelki vigaszul verseket olvasok neki, új magyar verseket, kortársaimét. Egy-egy versnél felfigyel. Tetszik neki Illyés ódája az afgán miniszterhez, József Attila három királyának köszöntése és Erdélyi József verembe esett cigánya. Pedig csak kísérletképpen olvastam ezeket a költeményeket, mert Péter például nem szereti Kodály muzsikáját, és sohasem hallott az új népiesekről. Péter ugyanis egész nap dolgozik, kemény testi munkát végez, s ha este olvas is, inkább csak azt, ami a kezébe akad. Mégis gyakran megszégyeníti tudásával, amikor a magyar klasszikusokból kell idézni — persze nem szakszerűen, hanem úgy, mintha a közös szellemi kincs egy-egy darabját emelnék ki a fénybe, a míves megnevezése nélkül, a tárgy vonalaiban, formájában gyönyörködve csupán. Estére felszáll a köd. A Péter lába is jobban van valamivel, és a lépcsőn segítség nélkül megy le. A délutáni olvasásért vagy ápolásért jutalmul nem engedi, hogy a vacsora készületeit én tegyem meg. Ő bontja ki a csomagokat, ő készíti el a teát, és ő keni meg a vajaskenyeret. A menedékház étkezője zsúfolásig megtelik. Az este és az étvágy összeveri az embereket. A kések koccanása, edények zörgése között vidám nevetések ,harsamnak. Magyarul, románul, németül beszélünk öszszevissza, és nem bántjuk egymást. Csupán egy zsíros Újságdarabon feketéd a nagybetűs cím: „Kormányválság Jugoszláviában". Az újság is régi, az esemény is régi, s az a másik világ, ott lenne a mélyben, ebben a pillanatban nem is létezik. Vacsora után kimegyünk a ház elé. A levegő enyhe, az eresz itt-ott cseppen egyet. A nyugati égalj sötétjét átlátszó, zöldes derengés enyhíti, sehol egy foltnyi felhő, 23 . Évgyűrűk.