Szemlér Ferenc: Négyarcú világ. Útiképek (Bukarest, 1970)
Tavasz 1955-ben
2. Találkozás József Attilával „Budapest felett az égbolt teljesen borult“ — jelentette ma reggel a rádióban az Időjáráskutatás, amelyet szóban-írásban makacsul „Meteorológiai Intézettnek' emlegetnek, hogy nehezebben lehessen kimondani. Az ég most délelőtt tizenegykor is borús, mintha nem május vége, hanem valamikor november eleje lenne. A Nemzeti Múzeum előkertjében hideg szél tépázza az élénkzöld díszbokrokat. Csoportos látogatásra gyülekező diákok feltűrt kabátgallérral, zsebre dugott kézzel topognak a sárga kavicson. Ádáz tavasz ez az 1955-ös! A költő születésének ötvenedik fordulója. Az előteremben szobrának fehér gipszmása. Magasra lendített jobbal lép ki. Megkap a mozgás, magával ragad a lendület. De valahogy csakugyan alacsonynak ábrázolja a költőt. Bár ez megegyezik a személyes ismerősök szóban vagy írásban elejtett megjegyzéseivel. Sovány, mozgékony, vézna, csapott vállú — ilyen jelzőkkel jellemzi kortársa, Beck András, a szobrász. Kis bajszú, hetyke, nyílt tekintetű, mosolygó legényke — írja Nagy Lajos. Szúrós tekintetű, hosszúdad koponyájú, sovány fiatalember ... sűrű, tömött bajusz .. . karcsú, homorú orcájú diákarc ... — így beszél Örkény István. Kis szőke Petőfi-szakállal, bajusszal — mondja róla Ascher Oszkár. Sovány, földszínű, kerek fejű, kiugró pofacsont, tömpe orr .. . Sörtés bajuszkával, állandóan izgő-mozgó ádámcsutkájával megszólalásig Petőfi volt néha... —• emlékszik a fiatal József Attilára Németh Andor. Hosszú nyaka ... — mondja József Jolán. Valószínűleg ez a szokatlanul hosszú nyak ad némi választ a kérdésre. Miatta hathatott alacsonynak, holott 172 centiméter magas volt. Ezt mondja róla most Szántó Judit. Judit, a költő egykori élettársa a Múzeumban dolgozik, ő gondozza a kiállítást. Az a zöld szem, amely 9