Szemlér Ferenc: Négyarcú világ. Útiképek (Bukarest, 1970)
Tavasz 1955-ben
most a szemünkbe pillant, valamikor József Attilát látta. Az a kéz, amely a bemutatkozáskor a tenyerünkben pihen, nemcsak becézte a költőt, de keményen dolgozott is érte az esernyőüzemben, otthon a főzőkanálial, súrolóronggyal, tűvel. .. Vajon milyennek láthatta őt József Attila?... „Attila, ha találkoztunk, mindig mondott valamit Juditról — írja József Jolán. — Csak pár szót, csak anynyit: nagyon szép a Judit. Vagy azt: egyenes és magas. Majdnem magasabb, mint én . . . Húgom lakásán találkoztam először Judittal. Amikor becsengettem, karcsú, magas, szőke nő nyitott ajtót: mindjárt tudtam, ő a Judit... Szép volt. Karcsú és szőke. És hideg . . Némán lépdel mellettünk a félhomályos felső világítású tágas teremben. A tárókban üveg alatt ismert és ismeretlen okmányok, fényképek. Milyen gyönyörű fiatal asszony volt a „mama“, Pőcze Borcsa, és pár év alatt micsoda ronccsá marta széjjel a nyomorúság... És a rák, amely később Jolánnal is végzett... Itt a „pápa“ képe is, egyszer kackiás huszáregyenruhában, aztán kinyalt vasárnapias öltözetben. Éppen olyan, mint lánya feledhetetlen ábrázolása Attiláról szóló könyveiben. Jolán ezt írja József Áronról, a szappanfőző munkásról: „Apánk Erdélyben, Féregyházán született, 1871- ben. Apjáról csak annyit hallottam, hogy hegyipásztor volt, pakulár.“ Költő fia szavait pedig ma már mindenki kívülről idézi: „ ... az apám félig székely, félig román, vagy tán egészen az.“ Hogy vándorlásai során a „papa“ hol és merre hagyogatta el az eredeti „Rista“ nevet, s miként vállalta vezetéknévnek a féregyházi pakulár keresztnevét, a Józsefet, azt ma már nem lehet tudni. Nem is fontos. A költő kétesztendős korában az apa végleg eltűnt a család életéből, s azontúl Attilára már csak olyan emlékek maradtak, mint az okmányszerűen viselt görögkeleti vallás, meg egy kedélyes pópa, aki hittan helyett sakkozni tanította. 10