Szilágyi Domokos: Élnem adjatok. Vers, próza, esszé 1956-1976 (Bukarest, 1990)
Kortársunk, Arany János (kismonográfia)
leendő forradalmi-demokrata történész-jelölt hallgatja, mint Vasvári Pál. Arany János is kellemetlen ember. Kellemetlenkedéssel is kezdi pályáját: Az elveszett alkotmány keserű szatírájával; kellemetlenkedik a Nagyidai cigányokban, gyász és vigalom, valódi vértanúk hörgései és ál-vértanúk szélhámoskodása közepette rajzolja, magának is fájón, az elmúlt dicsőséges harcoknak azokat a dicstelen alakjait, akik szomorú végre vitték az ügyet,- kellemetlenkedik a kiegyezés utáni jóllakottan kérődző úri világnak, midőn nem az elkészült új híd szépségét, kecses arányait, hanem a hídavató öngyilkosok seregét festi lidérces látomásban. (Innen indul, Ady ös Kajánján ivei át a sor Juhász Ferenc Fehér Bárányáig.) Ezt, a költői magatartásnak ezt a fejlődés-vonalát volna érdemes fölvázolni, Rogerius mester kesergésétől József Attila Hazám-szonettjeiig, a nagy költői művek patikamérlegen való latolgatása helyett. Petőfi És Arany? Elfecseghetíink, ha kedvünk tartja, rímtechnikájukról, kortársaikra — voltakra és élőkre — gyakorolt hatásukról, hajuk színéről s arról, hogy én, te, ö — melyiküket szeretjük jobban. Ehhez jogunk van, s ami az utolsó kérdést illeti, úgy hiszem, kötelességünk is. De azt vitatni, hogy a Föld igazibb bolygó-e vagy a Mars? Társadalmi magatartásukat azonban összehasonlíthatjuk. A Petőfiéről már volt szó: tudjuk: forradalmár. Vérbeli, következetes. Arany nem forradalmár, mégcsak hevesen-politizáló alkat sem, mégis a politikai események szegetik meg vele fogadalmát, hogy írni pedig nem fog. — Az események s a lelkiismerete. Vázoltam már a szalontai hajdúk s az Arany család neniességkeresö kálváriáját. Ennek utolsó stációja a1 nótárius hivatalos útja Bécsbe, 1843 nyarán. (Eredménytelen.) A hajdú-hagyományok megszabta szabadság-szemléletről Arany így vall: ,,Ha én valaha népies eposz írására vetném fejemet: ... festeném a népet szabadnak, nemesnek, fegyverforgatónak, ... a fejedelmet atyának, patriarchának, elsőnek az egyenlők között..., megtanítanám a népet, miképp szeresse a hont, melyért előde vére folyt. Mert bizony nem a mai nemesség vére volt az..., az a vér részint csatatéren folyt el, részint a magvetők igénytelen gubája alatt rejlik. Az a vér szolgavérré sohasem fajulhatott..." 338