Szilágyi Júlia: A helyszín hatalma. Esszék (Bukarest, 1979)
Rokonságok
lett; holott példázatai mind konnotatív, mind adnotatív jelentésükben mai, ha nem éppen holnapi információt közvetítenek. Sütő András műve, az Anyám könnyű álmot ígér, ha jól utánaszámolunk, legalább három műfajt elegyít a totalitásnak abban a szférájában, amelynek elemzésével a kritika elméleti síkon adós maradt. Székely János költészetével a legbensőségesebb rokonságot mutató prózájában olyan hangon szólalt meg magyarul, Marosvásárhelyen, amelyet ha németül hallunk Lübeckből vagy Klagenfurtból, Thomas Maimra gondolunk vagy Robert Muslim. Még két évtizede sincs annak a tanácskozásnak, amelyet két vezető irodalmi folyóiratunk hívott össze a kezdő írók megtámogatása végett. Lászlóffy Aladárt, aki egy hangadó kritikus kérdésére József Attilát nevezte meg mint példaképét, azzal a (nem tudom, menynyire komolyan gondolt) beugratással vélték zavarba hozni, hogy „Hohó, barétooskám, de akkor miért írsz szabadverset?!“ Szilágyi Domokost addig intették aggodalmasan a túlbonyolultságtól, amíg végre észre kellett venni, hogy kötetei gyorsabban elkelnek a közérthetőség bő levében úszó versikéknél. Ki emlékszik még (a szerzőn kívül) arra, hogy Bálint Tibor első kötetének időrendben első kritikája majd hogy nem eltanácsolás volt az irodalomtól! Holott az a Forrás-kötet mai szemmel olvasva sem tűnik másnak, mint foglalónak a könyvkiadási és színházi rekordok közé jutott Zokogó majom sikerére. Űjabb tizenöt vagy harminc év múlva a régi kollekciókban lapozgató filológus talán mulatni fog azon az endokrinológiai alapvetésű kritikán, amelynek szerzője 1974- ben (!) még úgy tudta, hogy a versnek van neme, s ezért rosszallólag utalt arra, amit Hervay Gizella verseiben nőietlenségként vélt felismerni. Ma azonban még mást közöl ez az információ: hírértéke egyenlő az élményen túl igaz alkotói gyakorlat és a dilettantizmust olykor még szóhoz juttató szemlélethiány között feszülő ellentmondással. * Ha valaki azt akarná kutatni, ki „újító“ és ki „hagyományőrző“ ma a romániai magyar irodalomban, hamarosan kénytelen lenne beismerni, hogy hamis nyomot kö-95