T. Szabó Levente - Zabán Márta (szerk.): RODOSZ tanulmányok 2004-2005/1. Filo-logikák. Fiatal kutatók tanulmányai az irodalomtudomány, a nyelvészet és a filozófia köréből (Kolozsvár, 2007)
Irodalomtörténések
Intertextualitás és irónia a harmincas évek lírai törekvéseiben A költemény kezdősorai párhuzamba állíthatók Szenczi Molnár Albert XV. zsoltárának szövegével: Tebenned bíztunk eleitől fogva, Uram, téged tartottunk hajlékunknak. Mikor még semmi hegyek nem voltának, Hogy még sem ég, sem föld nem volt formálva, Te voltál és te vagy erős Isten, És te megmaradsz minden időben. A Szenczi-féle műhöz képest a József Attila-vers első sorában két változtatást találunk: 1. a Magamban-Tebenned különbségben illetve 2. a többes szám első személyű igealak egyes szám első személyüvé alakításában.1 1 A vers kezdősoraira tekintve, e két különbség talán a modem ember önerejébe, individuális képességeibe vetett bizalom kifejezője is lehetne, azonban a kővetkezőkben nyilvánvalóvá válik, hogy itt tulajdonképpen a magára maradottság, a közösségből való kívül-rekedtség állapotának ironikus kinyilatkoztatásáról van szó. Az emberi lét jelentéktelensége, elmúlásra ítéltsége kerül szembe a XV.-zsoltár mindenható istenének hatalmával. Az én- Te szembenállást, az emberi immanencia és isteni transzcendencia közötti feloldhatatlan ellentétet e két szöveg intertextuális párbeszédében az „elhull örökre”-„te megmaradsz”, illetve a „semmije”-„minden” oppozicionális kapcsolatok is megerősítik. Ugyanakkor az emberi és állati lét egylényegűsége helyett (mely az elmúlás közös attribútumában is hangsúlyossá válik) itt tulajdonképpen a hasonlítás folytán mégis egyfajta nélkülözhetetlen különbségtétel érzékelhető, mely ironikus feszültséget teremt a műben. E hasonlatban ugyanis lényegében annak a bensőséges kapcsolatnak a hiánya mutatkozik meg, mely a XV. zsoltár individuuma számára az Istenhez való közelség biztonságának ígéretében még nyilvánvaló volt: „Uram, téged tartottunk hajlékunknak.” A klasszikus irodalmi hagyománnyal teremtett ironikus párbeszéd folytatásaként e számadás-vers lezárása a két nagy költőelőd, Petőfi és Villon költészetéhez fordul: 11 Vö. JANZER Frigyes, József Attila vagy József Attilák? — KULCSÁR SZABÓ-KULCSAR-SZABÓ-MENYHÉRT 2001, 71-78. 267