Tar Károly: Pléhmadár. Novellák, karcolatok (Bukarest, 1982)
Most az olvasó fülébe (füi)szöveget mondok, mert felnyitotta a Nagy Panoptikum egyik kicsi kazettáját, amely szerintem eléggé központi fekvésű és érdekes, akár a Dunára Néző Ozvegyasszony, aki, mindnyájunkhoz hasonlóan, időnként a tükörbe néz, s még ha görbe is a tükre: látja magát benne. S mert leginkább görbeségeinket mutatja a foncsorozott ócska holmi, okulnunk kell belőlük, és az olvasó azt is • megérti, ugye, hogy a panoptikum minden titkos rekesze az özvegyasszonyhoz hasonlóan lehet kiadó, de nem lehet túlságosan rokonszenves. Szerény kazettája ez a könyv a bögvioláknak, problémaferenceknek, facsigáknak és mindazoknak, akiket általában iksznek, hogyishívjáknak vagy izének nevezünk. Jó ismerőseink ők, ez olvasás közben bizonyára kiderül. Most pedig szeretném az olvasóra kattintani a kazetta zárját. És szeretném, ha úgy érezné, hogy a fiatalság fényjátékos, ködzuhatagos kertjébe lépett, ahol tréfálni és fintorogni is lehet büntetlenül. Tar Károly