Tompa Gábor: Óra, árnyékok. Versek (Bukarest, 1989)
Tompa Gábor verseiben a fiatalság keze nyomát érjük tetten: kemény leütések az írógépen és a teniszpályán, rendez ő a verseiben is, mint az írógém. Amely — ez köztudomású — mindig pontosan azt a halai találja el, fülével meg pontosan azt a jambust hallja ki a líra egyetemes üzenetéből. Több antológiában és gyűjteményben szerepelt már, és aggódva lestük, mint somfordáinak ki írásai ezekből, mint állanak össze egy saját könyvvé, amelyben rendjét el nem hagyó tehetsége vívja harcát térrel és idővel -, múltakkal, szerelmekkel, el jövendőkkel. Oly nehéz dolog az, amikora költő boldog akar lenni; jönmegy, jár-kel az országban, repülőgépekről, vasútról le nem lódul. Hordozza, mutogatja szakállas arcát, váltogatja maszkját, füstbe burkolózik. De mi kilátjuk belőle a szemérmes költeményt.